Sokkal kevesebb lakás épül idén, mint tavaly
2023. szeptember 20. – 07:39
Folytatódik a visszaesés a hazai lakásépítésekben: a júliusban kiadott engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 1231 lakás épül, ami mintegy harmada a 2022 júliusában, és kevesebb mint fele a 2021 júliusában tervezett lakásépítéseknek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaiból.
A Bank360 cikke szerint idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában. A megvalósul lakásépítésekről első féléves adatok állnak rendelkezésre, a KSH összesítése szerint 7353 lakás épült január–júniusban, 19 százalékkal kevesebb, az egy évvel korábban.
A lap elemzői szerint a lakásépítők az alacsonyabb hitelkamatok mellett főként az új csokra és az energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak. Szentkirályi Alexandra nemrég azt ígérte, heteken belül dönt a kormány a városi csok utódjáról.
Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már többször jelezte, hogy a lakásépítések és -felújítások állami ösztönzők és a lakosság számára elfogadható banki finanszírozás nélkül tovább szűkülnek. Az ÉVOSZ egyebek mellett országos lakóingatlan-felújítási program és bérlakásépítési program indítását javasolja.