Szentkirályi: Heteken belül dönt a kormány a városi csok utódjáról

2023. szeptember 14. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

Döntés született a babaváró hitel és a falusi csok megtartásáról és kibővítéséről, mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Hír TV Napindító című műsorában.

Szerinte vannak olyan családtámogatási eszközök, amik jól működtek, amikről a kormány úgy látta, hogy előszeretettel veszik igénybe az emberek, és voltak olyan eszközök, amikről úgy látták, hogy a megújításukra van szükség ahhoz, hogy továbbra is örömmel vegyék igénybe a családok.

„A nem falusi csokot kivezetjük és a helyébe egy ennél is hatékonyabban működő új támogatási formát fogunk bevezetni, ha úgy tetszik egy csok pluszt, amiről a következő hetekben születhet majd döntés”.

Szentkirályi szerint az átmenet biztosított lesz, év végéig érvényesek lesznek a mostani szabályok, utána pedig be fog lépni ez az újfajta támogatási rendszer. Mint mondta, a kormány célja továbbra is az, hogy minden vágyott gyermek meg tudjuk születni,

Mint korábban megírtuk, a kormány döntése szerint 2024. január 1-től a csok csak falun marad meg, a városi csok (5000 főnél nagyobb településeken) viszont megszűnik, itt a jövőben nem lehet majd igényelni. Falun emelkedni fog a csok összege: egy gyerek esetén már 1 millió jár, két gyerek esetén 4 millió, három gyerek esetén pedig 15 millió lesz. Az 5000 fő feletti településekre pedig új rendszert dolgoznak ki, ez lesz a kormányszóvivő által most csok plusznak említett jogszabály.

A kormány megváltozott családpolitikai intézkedéseit a Téma című podcast adásunkban Szikra Dorottyával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont szociológusával elemeztük, az adást itt tudja meghallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!