Teligáz, majd satufék: ilyen az, amikor a napelemesekkel szembejön a rezsivalóság

Egyeztetés, transzparencia, hosszabb távú tervezés. Sokszor hiányoljuk ezt a magyar politikában, így az energiapolitikában is. Nem ritka az, hogy egy-egy rendkívüli helyzetben iszonyatos erővel belevág a kormány valamibe, tövig tapossa a gázpedált, majd amikor szembejön a valóság, nyom egy satuféket.

Fenyegető volt a gázhiány, de aztán nagyon magas áron töltöttük meg a tárolókat, vagy kötöttük le a távhőszolgáltatáshoz az energiahodozót, az elektromos autók piacán egy ideig ingyenes volt a töltés, majd hirtelen nagyon drága lett. A napelempiacon is rengeteg volt a lóugrás, a csodás támogatás, a kiváló elszámolás, az állam pályázatokat írt ki, de közben nem figyelt a hálózat állapotára, a lokációra, és amikor problémát észlelt, nagyon hirtelen próbálta behúzni a féket, túlságosan is elrontotta az ágazatot, nem hagyta szép lassan kifutni a korábbi rezsimet.

Gulyás Gergely és a paksi ár

Jövőre az új háztartási napelemes rendszereket már csak az úgynevezett bruttó elszámolás keretében lehet majd telepíteni. Mint azt az Index megírta, az Energiaügyi Minisztérium deklarálta, hogy a jövőben a napelemesektől ugyanolyan áron veszi át az MVM a betáplált energiát, mint amennyiért az MVM a rezsicsökkentés keretében a Paksi Atomerőmű által megtermelt áramot eladja a háztartásoknak.

Nyakatekert mondat, azért kellett ilyen bonyolultan fogalmazni, mert itt korábban elterjedt egy félreértés. A Portfolio is értelmezte a helyzetet, szerintük mindez azért volt csalódás, mert Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 13-i kormányinfón elmondott szavait elsőre úgy lehetett értelmezni, hogy a paksi áram árát (vagyis 13 forintot) fog fizetni a napelemeseknek az energiakereskedő.

Éves szaldó, vagy bruttó?

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokat hallhattunk az éves szaldós és a bruttó elszámolásról. A kettő különbsége az, hogy a kiegyenlítés műszaki, vagy pénzügyi paraméterek mentén történik.

Az éves szaldó egy műszaki elszámolás, lényege, hogy a fogyasztottból kivonható a betermelt áram mennyisége, és csak a többletfogyasztás után kell fizetni, vagy a többlettermelés után jár a fogyasztónak pénz.

A bruttó elszámolás pedig pénzügyi elszámolás, az elfogyasztott áram után fizetni kell, a betermelt áramért pénzt lehet kapni és a végén pénzügyileg elszámolunk.

Hogy ez mekkora különbséget jelent, azt a következő példa szemlélteti. Egy fogyasztó évente 1000 kWh áramot termel a hálózatnak és ennyit is fogyaszt a hálózatról. Neki az éves szaldóban nulla forintot kell fizetnie. A bruttó elszámolásban azonban 31 ezer forintot fizetnie kell, hiszen kWh-ként 5 forintért eladta a termelését, de 36 forintért megvette az elfogyasztott áram kWh-ját.

Na de miért ekkora a különbség?

A magyar energiapolitika nagy béklyója, hogy le vannak verve kikerülhetetlen cölöpök, a legnagyobb ilyen cölöp a rezsicsökkentés. Ám ezekbe a cölöpökbe mindig beleütközik az energiapolitika.

A mostani helyzetről a G7-en jelent meg egy mélyebb elemzés. Egyszerűsítünk és kerekítünk, de érdemben nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a rezsicsökkentés miatt a kormány rögzítette, hogy 36 forint/kWh az áram lakossági ára. Ez egy nagyon dotált ár, amiben meg kell fizetni magának az áramnak az árát és a rendszerhasználat díját (RHD). Az áramot egyetemes szolgáltatás keretében az állami áramkereskedő adja, ez az MVM Next.

A hálózatot (az elosztást, a rendszert – ezek itt szinonimák) földrajzi területek alapján három cég működteti, az ország nyugati felén a német E.On, a keleti felén pedig felesben az állami MVM és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus-csoport.

Az EU-Solar térképén jól látszik, hogy ki hova tartozik.

Az elosztók helyzete

Ezeknek a cégeknek vannak mindenféle feladatai, a rendszer működtetése, fejlesztése, karbantartása, adatszolgáltatás. Viszont ők annyiban jobb helyzetben vannak, mint a kereskedőcég, hogy a költségeik elismerése után nyereségre is jogosultak. Éppen ezért az ő részük, vagyis a lakosság által megfizetett árból a nekik járó hányad, mindig drágul, ma már a 36 forintos torzított árból 31 forint az övék, az áram díja csak 5 forint. Vagyis a napelemesek azért járnak ilyen rosszul a jövőbeli betáplálásnál, mert a rezsicsökkentés miatt az áramnak a lakossági piacon nincs valódi ára.

Ezt történelmileg úgy képzeljük el, hogy korábban egy adott pillanatban még 13 forint volt egy kWh áram és 23 forint egy kWh rendszerhasználat, később az áram és a rendszerhasználat is valójában a piacon drágult volna (nőtt a villamosenergia ára, emelkedtek a bérek, több lett a feladat). Az állam azonban a végső árat kőbevésettnek tekintette, a rendszerhasználatot kénytelen volt megfizetni, így a 36 forinton belül 31-re nőtt az RHD, de 5-re apadt az áram ára. A baj az, hogy az állam ebből az irreális 5 forintból indul ki, amikor kifizeti a napelemeseket.

Kire haragudjunk?

A csalódott napelemesek haragudhatnak most az államra, vagy a több pénzt kapó rendszerüzemeltetőkre, de valójában senkinek sem könnyű a helyzete.

Az elosztók is küzdenek. Például azért, mert tavaly a kormány nem engedte rá a valódi költségeiket a lakosságra (vagyis még a 31 forint/kWh sem fedezte a költségeiket), azt részben az ipari fogyasztókra terhelték, részben az elosztókra, mert ők a hálózati veszteség 15 százalékát (78 milliárd forintot) kénytelenek voltak lenyelni. Igaz aztán egyszer csak kaptak egy olyan kormányzati programot, ami mégis kompenzálta azokat a veszteségeket, amt nem lehetett rátenni a lakossági tarifára.

A rezsicsökkentéshez, mint politikai termékhez ragaszkodó állam is rengeteget fizet, csak az első félévben 700 milliárd forint feletti összeggel pótolta ki az MVM működését, hogy finanszírozza a rezsiharcot.

A nagy szolgáltatók egyébként valójában összetett helyzetben vannak, ha megnézzük őket jellemző helyzet az, hogy egyszerre kereskednek, rendszert is működtetnek, de naprendszereket is telepítenek.

Vagyis az összetett cégek különböző divíziói másképpen reagálnak a friss változásokra. Az elosztóknak a bruttó elszámolás kedvezőbb lesz, mert több rendszerhasználati díjat kapnak.

A szerelőrészlegek pedig annak örülhetnek, hogy marad munkájuk. A következő két évben életben marad az ágazatuk. A szeptember 7. előtt beadott telepítési tervek (mintegy 119 ezer háztartás) a következő két évben ad majd munkát a szerelőknek. Ha csak 30-40 százalék valósul ezekből meg, akkor is még hátra van 36-48 ezer meló.

Támogatásintenzív

Az e-mobilitás, a napelem és sok más energiahatékonysági lépés Magyarországon óhatatlanul támogatás-vezérelt. Ha olcsó az energia, magától senki nem csinál ilyen beruházást, ha drága az áram, akkor az embereknek éppen nincs pénze beruházni.

A napelem-befektetés is elsősorban a szaldós elszámolás miatt érte meg. Hiszen az önfogyasztás azért nem olyan lényeges, akkumulátor nélkül a napos rendszerek csak 15-30 százalékban fedik le az otthoni felhasználást.

A fogyasztóknak rendkívül kedvező éves szaldó leginkább egy kezdőlöket lehetett volna, amolyan inkubációs segítség, ami beindítja a piacot. De aztán a torz, dotált árú magyar piacon velünk maradt, és csak jött rá a többi otthontámogatás, az 50-100 százalékos programok a megvalósításra.

Nagyon szuper, hogy ennyi HMKE-projekt valósult meg, de azért 230 ezer háztartás rendszerhasználati díját valóban a többiek fizették meg. Lehet mondani, hogy ez nem volt igazságos. De az sem igazságos, ha a rezsitorzulás miatt irreálisan alacsony 5 forintos árat kap a napos termelő és 36-ot fizet, ha ő fogyaszt.

A magyar rezsicsökkentett energiapiacon az jó, ha az embereknek nem kell annyit fizetni, de az rossz, ha hiányzik a piacról egy fontos elem a piaci ár.

Pedig az árindikáció segít a döntésekben, az ár mutatja meg, hogy mire érdemes költeni, mi a hatékony, mikor érdemes napelemet tenni a tetőre, mikor éri meg egy cégnek naprendszert építeni az üzeme mellé az udvarra, és mikor jobb döntés finanszírozni egy napparkot távolabb, egy naposabb helyen és megállapodni az áramra. De ameddig nincs ár, nincs piac, addig lehet bármily jó szándékú egy szabályozó, a rezsitorzításba mindig belebotlik.