A K-Monitor rejtett dokumentumokat perelt ki a közérdekű vagyonkezelő alapítványok támogatásáról

2023. szeptember 5. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az Orbán-kormány a járvány alatt létrehozta a közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerét, ahová a választások előtt ezer milliárdnyi közvagyont tettek. A K-Monitor most 78 oldalnyi titkos határozatot perelt ki, amelyek itt tanulmányozhatóak.

A szervezet szerint az alapítványok által ellátott, az adófizetők által finanszírozott közfeladatok meghatározásai sokszor meglehetősen homályosak voltak. A valóságban ezekbe a „közfeladatokba” sok minden belefért: luxusberuházások, politikai rendezvények, átláthatatlan külföldi ingatlanvásárlások, beavatkozás a könyvpiac működésébe.

Az alapítványok vezetésébe kormánytagokat és hozzájuk közel álló szereplőket ültettek, ami az egyetemfenntartó alapítványok esetén már eddig is komoly problémákat okozott. A K-Monitor előbb adatigénylést adott be a támogatásokról, végül pert indított, hogy a nyilvánosság elől titkolt, úgynevezett 2000-es kormányhatározatokat megismerhesse a közvélemény. A Kormányiroda végül megküldte az adatokat.

Igaz – írja a K-Monitor – a lényegében teljesen használhatatlan KIKAP felületen érkeztek meg a dokumentumok, gépileg olvashatatlan képi formában. Mindezt a szervezet digitalizálta.

Az ötvennél is több kormányhatározat azt mutatja, hogy intenzív egyeztetés zajlott az alapítványok és a kormány között, amelynek eredményeként milliárdok mozdultak meg a költségvetésben akkor is, amikor költségvetési kiigazításokra, kiadáscsökkentésre volt szükség.

Februárban például 14 millió eurót (5,4 milliárd forintot) ígértek oda a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványnak. Az MCC idei, 5 milliárdos támogatását külön mentesítették a kötelezettségvállalási tilalom alól. A támogatások a költségvetésben tucatnyi jogcímen kerülnek kifizetésre, általában az alapítványért felelős tárca költségvetésében.

A támogatások olykor nevesített fejlesztéseket, ingatlanvásárlásokat is tartalmaznak, de az esetek többségében egyszerűen az alapítvány működésének a finanszírozására szólnak, hiszen az alapításkor kapott 600 milliót néhány év alatt felélik.

Bizonyos esetekben a kormány évtizedekre előre elköteleződött az alapítványok egyes tevékenységeinek közpénz-finanszírozása mellett. A 2444/2021-es kormányhatározat például a Demeter Szilárd-féle Magyar Kultúráért Alapítvány 150 milliós támogatásáról rendelkezik – 2023-tól kezdődően, örökké.

A K-Monitor kétségesnek látja, hogy a lista egyáltalán teljes-e, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány esetében egyetlen, 2023-as támogatásról kapott információt a szervezet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!