Az Európai Központi Bank engedi a jegybanktörvény módosítását

2023. szeptember 4. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Központi Bank elfogadta a kormány javaslatát a magyar jegybanktörvény módosítására. Ennek lényege, hogy a jegybank veszteségét – nemzetközi példák alapján – nem az adóbevételekből kell pótolni, hanem a jegybank középtávon várható nyereségéből – írja Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

Még júliusban írtunk arról, hogy január elsejei hatállyal módosítja a kormány a nemzeti bankról szóló törvényt, hogy annak a veszteségeit ne kelljen a költségvetésből fedezni. A Magyar Nemzeti Bankkal abban állapodtak meg, hogy nemsokára egy közös javaslattal keresik meg az Európai Központi Bankot. Ebben az MNB-nek lehetőséget adtak, hogy 3-5 év alatt kitermelje a veszteségét, és addig negatív saját tőkével működjön. Erre azért van szükség, hogy a magyar gazdaságot ne bénítsa meg a több ezermilliárd forintos MNB-veszteség, amit a jelenlegi szabályok szerint ha korábban nem is, de öt évre elosztva vissza kellene pótolnia a büdzsének.

Június végén közel 2900 milliárd forint volt a költségvetési hiány, ami az éves hiánycél 85 százaléka. Viszont az év végére 7-8 százalékra mérséklődik az infláció, és így idén 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel lehet számolni. Varga Mihály szerint az MNB stratégiája, hogy havonta egy százalékkal csökkentik a korábban rendkívül magas 18 százalékos irányadó kamatot, működhet.

Virág Barnabás MNB-alelnök korábban azt mondta: a nemzetközi gyakorlat alapján negatív saját tőkével is tudnak hitelesen működni jegybankok. Lapunknak Surányi György volt jegybankelnök is ezt támasztotta alá, igaz, ahogy ő fogalmazott, a negatív saját tőke elfogadásának feltételei is vannak.

Korábban arról írtunk, hogy a baj csak az, ha Magyarország még egyszer átírná a jegybanktörvényt, és beleírná, hogy lehet tartósan negatív is a saját tőke, az érintené a pénzügyi hitelességünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!