Egy százalékponttal 15 százalékra csökkenti az MNB az irányadó kamatot, az alapkamat maradt

2023. július 25. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Nem változtatta meg a 13 százalékos alapkamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén – tudatták közleményükben. Tovább szűkítették viszont a kamatfolyosót, amelynek felső széle szerdától 18,5 százalékról 100 bázisponttal, 17,5 százalékra csökken. Ezzel párhuzamosan egy százalékponttal csökkentették az irányadó kamatot, így az a következő időszakban 15 százalék lesz.

A Magyar Nemzeti Bank az alapkamat és az irányadó kamat mértéket azért változtatja, hogy befolyásolja az infláció mértékét, és a forint árfolyamát a nagy devizákhoz képest. A kamatszint 2021-ig nagyon alacsonyan volt, akkor azonban az infláció miatt fokozatosan elkezdték emelni.

2022-ben, a részben a háború miatt, az infláció kilőtt, és a euró-forint, valamint dollár-forint árfolyam is elszállt. A jegybank az év folyamán fokozatosan emelte a kamatszintet, de sem az infláción, sem az árfolyamon nem sikerült érdemben változtatni. Ősszel egy ponton már 430 forintnál is többe került egy euró, ekkor történt, hogy egy drasztikus lépéssel 13-ról 18 százalékra emelték az irányadó kamatot. (Ez az EU-ban páratlanul magas értéknek számít.)

A következő, pénzügyi szempontból kemény időszakban megmaradtak ezen a szintén (aminek eredményeképp az MNB-nek sikerült egy 2300 milliárd forintos mínuszt összehoznia). Végül a helyzet javulásával májusban csökkentették először egy százalékkal az irányadó kamatot, azóta pedig mindenhol arról van szó, hogy egy százalékonként csökkentgetik majd, amíg össze nem ér az alapkamattal.

Az irányadó kamat csökkentésére az MNB szerint azért volt lehetőség, mert az infláció a januári csúcs után csökkenni kezdett, júniusban az éves alapon vett már 20,1 százalék volt. Orbán Viktor és Varga Mihály bíznak benne, hogy ez decemberre 10 százalék alá csökken, (Varga szerint akár hétre), de korábban voltak olyan szakértők, akik ebben nem bíztak.

A javuló infláció persze nem azt jelenti, hogy minden rendben van, a magyar gazdaság ugyanis idén vagy egyáltalán nem fog nőni, vagy csak minimálisan. Ráadásul ez a kis növekedés is azt jelentené, hogy a legtöbb ágazatban visszaesés van, miközben néhányban (például az akkumulátorgyártásban) gőzerővel megy a termelés.

A magyar gazdaság idei kilátásairól legutóbb a Telex Téma podcastjában volt szó, ahol Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója beszélt erről. Az adás itt tekinthető meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!