A Penny már bevezette, az Aldi, a Lidl és a Tesco még keresi a megoldást a bolti készpénzfelvételre

2023. július 6. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Penny már évek óta bevezette a vásárlással egybekötött készpénzfelvételt, az Aldi, a Lidl és a Tesco még vizsgálja, a Spar és az Auchan viszont mereven elzárkózik tőle, derül ki a Pénzcentrum körképéből. A lap azután kereste meg a hazai üzletláncokat, hogy július 1-jétől bevezette a kormány az úgynevezett cashback rendszert, ami lehetővé teszi, hogy havonta legfeljebb kétszer készpénzt vegyünk fel a boltok kasszáinál, összesen legfeljebb 40 ezer forintot.

A lap kérdésére a Penny azt válaszolta, hogy náluk ez a rendszer már hat éve működik, az Aldi, a Lidl és a Tesco még keresi a megoldást. „Első körben a bankkártyás terminál tulajdonosának kell lehetővé tennie ezt a szolgáltatást, a kereskedők csak ezután tudják összehangolni azt saját rendszereinkkel. A Tesco jelenleg vizsgálja a lehetőséget” – válaszolta a cég a lap kérdésére.

A lapnak nyilatkozó kisboltosok mástól tartanak, azt mondták, még nem egészen világosak a szabályok, és félnek attól is, hogy ha túl sok készpénzt tartanak a boltban, az a rablók kíváncsiságát is felkeltheti.

„Holnap bejön valaki az utcáról, kést szegez nekünk és abban a pillanatban elviszi a forgalmunkat” – mondta egy pécsi boltos. Szerinte ő nem tud majd egyszerre annyi készpénzt tartani a boltban, hogy ha napokon át 40 ezer forintot akarnak felvenni nála a vásárlók, akkor azt ki tudja fizetni.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium korábbi bejelentése szerint a tranzakciók után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget. A bolti készpénzfelvételről szóló javaslatot tavaly decemberben fogadta el a parlament törvényalkotási bizottsága, majd később az Országgyűlés is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!