Az Ácson katódgyárat építő kínai cég tavaly még újrahasznosító üzemet is tervezett Európába, a város szerint náluk ilyen nem lesz

2023. július 4. – 14:24

Az Ácson katódgyárat építő kínai cég tavaly még újrahasznosító üzemet is tervezett Európába, a város szerint náluk ilyen nem lesz
Az Ács mellett tervezett akkumulátorgyár leendő építkezési területe – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan felháborodtak Ácson, ahol néhány hete a lakosság megkérdezése nélkül jelentették be, hogy 520 milliárd forintból katódgyár épül a település határában. A Huayou egy korábbi prezentációjában még azt írták: a gyártásnak és az újrahasznosításnak is helyszínt keresnek Európában. Ács polgármestere most azt írta, hogy a katódgyáron kívül más, az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházás a településen nincs tervben.

A Huayou Cobalt egy tavalyi prezentációjában még az szerepel, hogy Európába gyárat és újrahasznosító-üzemet is terveznek – hívta fel a figyelmünket egy olvasó. A cég nemrég jelentette be, hogy első európai egységét, egy katódgyárat a Komárom-Esztergom vármegyei Ács városban fog felépíteni.

A Huayou tavalyi prezentációja azért érdekes, mert Ács polgármestere, Szentirmai István a katódgyár bejelentése előtt külön kiemelte, hogy a városba nem akkumulátorgyár érkezik. A lenti, tavaly készült prezentáción a Huayou Észak-Európa régiónál azt írja: „Anyag gyártása/Újrahasznosító bázis (építendő).”

A prezentáció 10. oldala a Huayou jelenlegi és tervezett beruházásaival – Kép: weare121.com
A prezentáció 10. oldala a Huayou jelenlegi és tervezett beruházásaival – Kép: weare121.com

Az első üzemüket végül nem Észak-Európában, hanem Magyarországon építenék meg (bár elképzelhető, hogy az ő beosztásuk szerint ez már Észak-Európa). Egy esetleges feldolgozó, vagy újrahasznosító üzemről Ács polgármestere a Telexnek most azt írta:

„Nem tudjuk, hogy a Bamo Technology Hungary Kft. (Huayou Csoport) mit tervezett tavaly, de a június 21-i bejelentésnek megfelelően katódgyár épül Ácsott, és az adott területen vagy bárhol Ácsott más akkumulátorral kapcsolatos beruházás nincs tervben”.

A Bamo a Telexnek küldött közleményében ezt azzal egészítette ki, hogy a cégük Ácson katódgyárat épít „és sem Ácson, sem máshol Magyarországon nem tervez további fejlesztést”.

A stratégiaváltás összefüggésben lehet azzal, hogy májusban a Huayou megegyezett egy együttműködésről a német Hoppecke akkumulátoripari vállalattal a használt akkumulátorok közös újrahasznosításáról. Az egyezség részleteit nem hozták nyilvánosságra, de valószínű, hogy elsősorban a Hoppecke európai egységeit használnák az akkumulátorok feldolgozására és újrahasznosítására.

Június 21-én jelentették be, hogy 520 milliárd forintból az akkumulátorokhoz szükséges katódgyár épül a Komárom melletti Ács város területén. A környéken azóta aláírásokat gyűjtenek a beruházás ellen, helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!