Az alapkezelők szövetségének nem tetszik Nagy Márton terve, amellyel állampapírba terelné a megtakarításokat

2023. június 7. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

A befektetési alapokat érintő kormányrendelettel kapcsolatos változtatási javaslatokat küldött a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Szövetsége (BAMOSZ) a Gazdasági Minisztériumnak – írja a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kifejtik, az elmúlt héten több olyan kormányrendelet is megjelent, amelyek jelentős mértékben hatnak a megtakarítási piacra, illetve a befektetési alapok működésére. Ezekről a változásokról ebben a cikkben írtunk részletesen. Bár, mint írják, a szövetség támogatja a kormány törekvését, hogy az államadósságot hazai megtakarításokból finanszírozzák, ezt a BAMOSZ máshogy érné el.

Hozzáteszik, hogy a magyarországi alapkezelők több mint négyezermilliárd forintnyi állampapír-befektetést tartanak az általuk kezelt portfóliókban, ezen belül közel 2500 milliárdot pedig befektetési alapokban. Utóbbiak a lakossági megtakarítások meghatározó részét képezik, és mint a szervezet fogalmaz, sikerük főleg annak köszönhető, hogy az alapkezelők elsődleges célja a minél magasabb hozam biztosítása. A BAMOSZ kiemeli: az alapok működésére egységes európai szabályrendszer vonatkozik, és piacuk a legnyitottabb a pénzügyi szolgáltatások közül.

A szövetség álláspontja szerint kontraproduktív minden olyan tagállami szabályozói beavatkozás, amely nincs összhangban ezekkel a külső feltételekkel, és akár egy-két éven belül is veszélyeztetheti az eredetileg kitűzött célok elérését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!