Napelemet telepített a tetőre, aztán kapott egy 480 ezres áramszámlát

2023. május 18. – 09:37

Napelemet telepített a tetőre, aztán kapott egy 480 ezres áramszámlát
Fotó: Jan Woitas / picture alliance via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Árpád úgy döntött, hogy nappaneleket telepít a háza tetejére. 2022. május 13-án délben kapcsolódott be a saját házi naperőművével, amit hivatalosan háztartási méretű kiserőműnek (HMKE) neveznek, a saját fogyasztásának kielégítése mellett a hálózati villamosáram-termelésbe. Kezdetben minden rendben is volt. A szolgáltató az átállásnál kiszámlázta a HMKE telepítése előtti fogyasztást, és Árpád átállt az éves szaldó elszámolásra.

Nullában bízott

Ismerik ezt az elszámolást? Röviden arról van szó, hogy a háztetőn levő nappanelek megkezdik az áramtermelést. Van, amikor a háztartás igényeinek megfelelő energia termelődik, de ha kevesebb, akkor a fogyasztó a rendszerből vételez, ha több, akkor visszatermel. A korábbi (a fogyasztóknak kedvező) matek szerint ezt a két tételt ki lehet egyenlíteni.

Vagyis, aki megtermeli az éves fogyasztását, annak nulla lesz a számlája. A rendszertől Árpád is azt remélte, hogy

mivel fogyaszt is, de a hálózatba elég sok áramot termel is, nullás lehet.

Aztán az első év után meglepődött. A fogyasztott és a termelt energia egy számlán szerepelt, de nem egymásból kivonva, hanem összeadva, amely árammennyiség így túllépte a lakossági kedvezményes határt, vagyis egy része még kifejezetten drága is volt. Csak hogy értsük a meglepetést:

  • Árpád 2020-ban 3574 kWh villamos energiát fogyasztott és 130 500 forintot fizetett.
  • 2021-ben 4179 kWh-t, ami 152 280 forintba fájt.
  • A HMKE működtetése idején a 2023. évi leolvasásig eltelt 10 hónapban a hálózatról vételezett áramfelhasználás 2984 kWh volt, ugyanakkor a berendezése a helyi fogyasztáson felül 5640 kWh energiát termelt is a hálózatra. Az éves számla tehát összegezte a két tételt és így jött ki a 478 646 forintos számla.

Árpád az első döbbenet után természetesen megpróbálta rendezni a helyzetét. A panaszkezelés során a március 24-én kelt méretes számla reklamációjára először április 6-ára kapott időpontot az E.ON-nál. Érdemi ügyintézés nem történhetett, mert az E.ON április 18-án még arról küldött értesítést csak, hogy a megnövekedett HMKE-igények száma miatt meghosszabbodhat az ügyintézési idő és kérték az ügyfél türelmét.

Igen ám, de április 25-i keltezéssel és május 12-i befizetési határidővel újabb számla érkezett, akkor is a korábbi fogyasztás 4-5-szöröséről, vagyis a remélt 0 forint és az egykori havi 12 ezer forint helyett 50 932 forint/hóról.

Árpád újabb időpontot kért, és május 4-re kapott időpontot ugyanahhoz az ügyintézőhöz, aki, illetve az általa telefonon felhívott főnök nem értette, hogy miként történhetett az eset, de az ügyfél további türelmét tudták csak kérni.

Ezt követően azonban Árpád már fizetési felszólítást kapott az immár 480 ezer forint feletti – felszólítási díjat és hátralékos kamatot is tartalmazó – befizetésre. Ez már valóban kafkai pillanat lehet, hiszen az ügyfél azt érezte, hogy ő termel, nem fogyaszt, ezt több ízben is jelzi a szolgáltatónak, de mégis eljuthat a végrehajtásig.

Rendezés

Amikor a Telexszel is megismertette a történetet, mi is rákérdeztünk az E.ON-nál az esetre. Maga a szolgáltató az üggyel kapcsolatban (hiszen az konkrét ügyfelet érintett) nem adhatott felvilágosítást. Mint a cég tájékoztatott:

„Adatvédelmi okokból a konkrét ügyről nem adhatunk információt. Ügyfelünkkel közvetlenül felvettük a kapcsolatot a helyzet azonnali megnyugtató rendezésére, ez a mai napon megtörtént. Elnézését kérjük az okozott kellemetlenség miatt! Ilyen típusú problémát ritka esetben egyedi ügyintézői hiba okozhat, amikor a mérő által rögzített helyes érték elszámolása betáplálás helyett fogyasztásként történik meg. Amennyiben ilyen eset előfordul, számlakorrekciót végzünk a helyes fogyasztási és betáplálásai adatok alapján.”

Mindez természetesen összességében megnyugtató.

Árpád ezután arról tájékoztatta a Telexet, hogy a szolgáltató végül nagyon udvariasan elnézést kért a technikai okok miatti számlázási hibákért. Mint mondták, a HMKE-mérőt átállították helyes adatszolgáltatásra. Az elmúlt időszakban Árpád valójában 5640 kWh – 2984 kWh = 2656 kWh energiával „megajándékozta” az E.ON-hálózatot, amelynek forintosított összege visszaigényelhető.

Ahol emberek dolgoznak, ott hiba is van, az már kevésbé érthető, hogy miként juthat el egy ilyen banális tévesztés a végrehajtás-közeli fázisba. Az energiaárak elszálltak, de aki hasonlóan furcsa összeget lát a számláján, mindenképpen ellenőrizze, hogy nem történt-e valami ilyen jellegű hiba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!