444: Hivatalosan rendben volt a BKV informatikai közbeszerzése, mégis akad néhány gyanús körülmény

2023. április 17. – 09:52

Másolás

Vágólapra másolva

A közbeszerzés, az árazás és a szerződés teljesítése is rendben volt a BKV-nál, derült ki abból a belső vizsgálatból, amit a főpolgármester kérésére még tavaly tavasszal indítottak a közlekedési cégnél, írja a 444.hu. A lap szerint a vizsgálatot azért indították, mert korábban felmerült annak a gyanúja, hogy bűnszervezet épült be a BKV-ba.

Először a hvg360 számolt be arról, hogy éveken keresztül egy kiterjedt bűnszervezet üzemeltethette a BKV irodáinak informatikai rendszerét, majd a Telexen is részletesen írtunk arról, hogy a számlagyár ügyében olyan nagy halaknál, állami cégnél is volt házkutatás, mint az Antenna Hungária, a T-Systems vagy a 4iG, az ügy fókuszában pedig a Sys IT Service Kft. állt, a céghez köthető emberek tartották a kapcsolatot azokkal, akik szintén számlákat vásárolhattak.

A 444.hu hétfői cikkében idézett a BKV belső ellenőrzésének vizsgálati eredményéből, ami szerint a cég a vonatkozó jogszabályokat betartva járt el a közbeszerzés során, a lap viszont felsorolt öt gyanús körülményt, amiket valószínűleg nem vettek figyelembe a vizsgálat során. Azt írják, hogy ilyen például a kiemelten magas árrés, az, hogy úgy tűnik, hogy a tendert a nyertesre szabták, és az is, hogy a lap szerint Pintér Sándor körei vették át a BKV informatika üzemeltetését. Kerestük a BKV-t, hogy megtudjuk, milyen céghez tartozik most ez a terület a cégnél, ha választ kapunk, frissítjük a cikket.

A Telexen is írtunk arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a NAV Merkur Bevetési Egység, illetve a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai 2021. június 15-én országszerte 80 helyszínen, 250 emberrel végeztek helyszíni kutatást többek között olyan ismert cégeknél is, mint

  • a T-Systems Magyarország Zrt.,
  • a 4iG Nyrt.,
  • az állami Antenna Hungária Zrt.,
  • a BKV informatikai szolgáltatójaként elhíresült Sys IT Services Kft.

Ezzel kapcsolatban ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen azzal, hogy a korrupció egyes informatikai projekteknél már nem is versenyelőny, hanem alapelvárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!