Nagy lenne a baj a Szilícium-völgyben a két nap alatt összeomlott SVB csődje után, mégis jön az állami mentőöv

2023. március 13. – 06:29

Másolás

Vágólapra másolva

Minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál volt. Az intézkedés szerint azok is megkapják a pénzüket, akikre nem vonatkozik a betétbiztosítás – áll a Janet Yellen pénzügyminiszter, Jerome Powell, Fed-elnök, valamint Martin J. Gruenberg, a szövetségi betétbiztosítási szervezet elnöke által kiadott közleményben. A betétgarancia nem csak a Silicon Valley Bank ügyfeleire vonatkozik, hanem egy regionális bank, a Signature Bank betéteseire is, amely szintén az összeomlás szélére jutott.

A helyi idő szerint vasárnap este megjelent közlemény szerint az intézkedés már hétfőn életbe lép, és alapot hoznak létre a hasonló helyzetek kezelésére is. A dokumentum szerint ugyanakkor a csődbe jutott pénzintézmények részvényesei és a fedezetlen vállalati kötvények tulajdonosai nem lesznek jogosultak az állami segítségre.

A betétbiztosítás adatai szerint az Egyesült Államok bankszektora mintegy 680 milliárd dollár nem realizált veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az elmúlt időszakban, elsősorban amiatt, mert a Fed az infláció elleni küzdelem jegyében meredeken emelte az irányadó kamatot. A pénzügyi hatóságok vezetőinek közös nyilatkozatából az is kiderül, hogy a bankok veszteségének ellensúlyozására 25 milliárd dolláros hitelvédelmi alapot képeznek, ahogy ezt a koronavírus járvány idején is tették.

A vasárnap esti bejelentés fordulat a Silicon Valley Bank kisegítésére vonatkozó korábbi közleményekhez képest, ugyanis egy vasárnap reggeli sugárzott interjúban Janet Yellen, miniszter még azt nyilatkozta, hogy nem lesz állami mentőöv a bankcsőd nyomán, igaz azt jelezte, hogy a betétesek pénzének biztosításán dolgoznak.

Még szombaton Kalifornia kormányzója Joe Biden elnökhöz fordult segítségért, miután az egész állam gazdaságára súlyos hatással lehet a bank összeomlása. Gavin Newsom kormányzó azzal indokolta az elnöki beavatkozás szükségességét, hogy stabilizálják a helyzetet ezzel nem csak munkahelyeket és emberek megélhetését megvédve, de Kalifornia teljes innovációs ökoszisztémáját.

A két nap alatt összeomlott Silicon Valley Bank ügyfelei elsősorban vállalkozások főként technológiai cégek, kockázati tőkebefektető társaságok, valamint prémium borászatok voltak, illetve tehetős magánszemélyek a technológiai iparág világából. A Silicon Valley Bank az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja, és összeomlása kihatással van tengerentúli vállalkozásokra is, miután beszüntette működését a SVB londoni bankja, amely jelentős számú startup-vállalattal, illetve a Szilícium-völgy vállalkozásainak nagy részével kapcsolatban állt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!