A Wise, a nemzetközi utalások ismert fintechcége már 16 millió ügyfélnél tart

2023. március 1. – 17:30

A Wise, a nemzetközi utalások ismert fintechcége már 16 millió ügyfélnél tart
Kristo Käärmann társalapító és vezérigazgató – Fotó: Wise

Másolás

Vágólapra másolva

A Wise tőzsdei cég, így globálisan is egyszerre tájékoztatta a befektetőit, de mivel Budapesten tartott sajtótájékoztatót, fogalmazhatunk úgy, hogy Magyarországon történt a bejelentés.

Két észt fiatal, Kristo Käärmann és Taavet Hinrikus egy évtizede nemzetközi karrierbe kezdett. Egyikük fontban keresett, de euróban kellett törlesztenie a lakáshitelét, másikuk pedig euróban kapta a fizetését, de fontban merültek fel a költségei. Egymásra találtak, felhúzták magukat azon, hogy a bankok mennyi pénzt kérnek el az átváltásért és a nemzetközi transzferekért, és elkezdtek középárfolyamon egymással devizát cserélni.

Ebből az ötletből lett a Wise (korábban Transferwise) nevű cég, amely március 1-én Budapesten jelentette be, hogy elérte a 16 milliós ügyfélszámot (hetente mintegy százezer új ügyfél regisztrál náluk), ahogyan a társaság az új arculatát is bemutatta, például kékről, zöldre változtatja a színét.

A cégnél a pénzküldés volumene most 25 milliárd font (10 800 milliárd forint) negyedévente, de a Wise már nemcsak ezt tudja, kamatot is fizet, belföldi utalásokat kezel, pénzvisszatérítési szolgáltatást is nyújt, de a cég vezetői deklarálták a Telexnek, hogy banki licencük nincsen, egy belga e-money licenc alapján dolgoznak az EU-ban.

Azt határozottan cáfolták a munkatársak, hogy emiatt nyomást éreznének a Magyar Nemzeti Banktól. Mint emlékezetes, az MNB olykor jelezte, hogy szeretné, ha a határon átnyúló szolgáltatást végző fintechek magyar cégként az MNB felügyelete alá tartoznának.

A Wise jelenleg 5000 embert foglalkoztat világszerte, közülük 700-at Budapesten. A budapesti eseményen megjelent Kristo Käärmann, a Wise társalapítója és vezérigazgatója is, aki a Telex kérdésére (itthon talán szokatlan nyíltsággal) beszélt arról, hogy kezdetben azért is jöttek Tallinn mellett Budapestre, mert úgy érezték, hogy a nemzetközi munkavállalóknak a nagyobb, nemzetközibb Budapest vonzóbb helyszín lehet, mint Tallinn, ugyanakkor a magyar politikai megnyilvánulások azért csökkentették ezt a nemzetközi vonzerőt.

Azt nem tudtuk meg, hogy a 16 millióból a Wise-nak hány magyar ügyfele van, természetesen a cég ezt számon tartja, de nem publikálja. Mint hallottuk, a meghatározó profil (mármint a nemzetközi utalások) ma is meghatározó, a cég vezetői szerint a bankoknál jelenleg is 2-3 százalék egy átlagos nemzetközi utalás költséghányada, a Wise-nál inkább 0,6-0,7 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!