Újabb kínai milliárdos tűnt el rejtélyesen

2023. február 17. – 10:44

Újabb kínai milliárdos tűnt el rejtélyesen
Bao Fan, a China Renaissance vezetője – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta nem tudja elérni a China Renaissance vezető kínai befektetési cég a főtulajdonos-ügyvezetőjét, Bao Fant. Az Egyesült Államokban végzett, nyugati konferenciákon is gyakran előadó sztárbankár nem az első, aki egy pár napig, vagy pár hétig köddé válik.

A China Renaissance vezető kínai befektetési cég bejelentette, hogy nem tudja felvenni a kapcsolatot Bao Fan vezérigazgatóval – írja a BBC. Kínában vannak olykor rejtélyes üzletember-felszívódások, ebből a legismertebb eset alighanem Jack Ma, az Alibaba-főnök három hónapos köddé válása volt.

Bao Kína egyik vezető befektetési bankára, tanácsadója, aki elsősorban a technológiai szektor nagy növekedési történeteiben és felvásárlásaiban működött közre. A bejelentés újra felkeltette a befektetői aggodalmakat a kínai üzleti élet vezető szereplői és a pekingi pártelit viszonyával kapcsolatban.

A befektetési cég részvényei több mint 20 százalékkal zuhantak pénteken, miután a cégvezetés közölte a részvényesekkel, hogy Bao Fant az elmúlt napokban nem sikerült elérnie. A cég jelezte, nem tud olyan információról, amely arra utalna, hogy Bao elérhetetlensége a csoport üzleti tevékenységével, irányításával függene össze.

A társaság közleménye azt nem részletezte, hogy Bao mikor tűnt el. A Caixin kínai üzleti hírtelevízió ugyanakkor olyan forrásokra hivatkozott, amelyek szerint a munkatársak két napja nem tudták felvenni vele a kapcsolatot. Az üzleti hírlevél arról is beszámolt, hogy a cég elnökét, Csong Lint tavaly szeptemberben elfogták a hatóságok az állami tulajdonú ICBC banknál végzett korábbi munkája miatt. A China Renaissance nem kommentálta az elnök ügyét, de Csong már nem szerepel a cég honlapján.

Az elmúlt néhány évben legalább fél tucat milliárdos tűnt el bizonyos időszakokra, miután bejelentették, hogy összeütköztek a kommunista párttal.

Jack Ma híres esete (miután kritizálta a szabályozást, három hónapig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, erről itt írtunk bővebben) mellett ilyen ügy volt 2015-ben, amikor a „kínai Warren Buffetnek” nevezett Guo Guangcsang, a Fosun-csoport alapítója több napra eltűnt. 2017-ben pedig Xiao Jianhua kínai–kanadai üzletember került összetűzésbe a pártvezetéssel.

A sanghaji születésű és máig Sanghajban tevékenykedő Bao Fan az Egyesült Államokban tanult, a Morgan Stanley és a Credit Suisse cégeknél dolgozott, majd 2005-ben alapította meg a China Renaissance nevű cégét két további neves üzletemberrel (Xie Yi Jing, Neil Shen).

Ismert közreműködései voltak például, amikor a Tencent beszállt a JD.com-ba, valamint a fuvarozók, a Didi és a Kuaidi egyesülése, de dolgozott az 58.com és a Ganji hirdetési oldalak, valamint a Meituan és a Dianping élelmiszer-kiszállító óriások egyesülésén is.

A Wall Street Journal azt emeli ki, Fan Bao gyakori előadó a nemzetközi pénzügyi konferenciákon. A hongkongi tőzsdei adatok szerint Bao Fan mára a China Renaissance mintegy 50 százalékát birtokolja. A pekingi, sanghaji, hongkongi és New York-i irodákkal rendelkező cég 700 embert foglalkoztat, és 2021-ben 254 millió dollárnak (100 milliárd forintnak) megfelelő forgalmat ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!