Elárverezik a bukott magyar ásványvízkirály tengeri luxusjachtját

2023. február 16. – 14:23

Elárverezik a bukott magyar ásványvízkirály tengeri luxusjachtját
A Cassiopeia – Forrás: az árverési dokumentum

Másolás

Vágólapra másolva

Árverésre bocsátanák az ország egykori vezető ásványvízgyártójának utolsó vagyontárgyát, egy 34 méteres luxusjachtot. A hajó az Aquarius-Aqua csoport bukásának emblematikus szereplője volt, egymilliárd forintos kikiáltási ára pedig egyáltalán nem magas. Ennek ellenére első körben a jelek szerint senki nem jelentkezett be érte, írja a G7.

Az árverést elvileg január 27-én hirdették meg, és csütörtökön indult volna a licit, ha február 15-ig van jelentkező. A jelek szerint azonban nem volt, az aukciót ugyanis eredménytelennek minősítették. Hasonló esetekben a felszámoló általában újra nekifut az árverésnek, jellemzően alacsonyabb kikiáltási árral. Nem lenne meglepő, ha a Cassiopeia nevet viselő jacht esetében is ez lenne az ügymenet.

A mostani árverésen kifejezetten részletes leírást adtak a luxushajóról, és rengeteg képet is közzétettek. Ebből kiderül, hogy a 2009-ben gyártott, horvát zászló alatt hajózó jachtot a közelmúltban felújították: a főmotor, a generátorok, a víztisztító és elektromos berendezések karbantartása is megtörtént. A jármű stabilizátoraira azonban így is el kell költenie a vevőnek még durván 50 ezer eurót, ha használni akarja a hajót. Ezen kívül azonban a kiírás szerint csak esztétikai beavatkozásokra van szükség.

Mint írtuk, az Aquarius-Aqua Kft. az ország legnagyobb ásványvízgyártó üzeme volt egykoron, albertirsai üzeme főleg az alsó kategóriás ásványvizek piacán volt erős, de energiaitalt és üdítőt is gyártott, ám a tulajdonos áfacsalási ügye után az elmúlt években eljelentéktelenedett, 2019 végén csődvédelmet kért.

A társaság megmentésére (még a felszámolás előtt) összeállított tervből derült ki, hogy a vállalatnak van egy 34 méteres luxusjachtja. Már ekkor azt írták, hogy a vállalat pénzügyi helyzetét részben ennek eladásából rendeznék.

2021-ben lépett színre Mászáros Lőrinc cége, az Aqua Lorenzo Kft., amelyik bekebelezte az Aquariust. Mészáros Lőrinc nem volt új szereplő az ásványvízpiacon, de azért a bicskei Vivienvíz nevű cége sem volt túl jelentős, igaz, a MÁV-val volt egy nagy szerződése.

Ma a hazai ásványvízpiacon az olasz San Benedetto-csoport (Magyarvíz, Lajosmizse), a szintén olasz hátterű Central Europe Mineral Water Holding (Szentkirály-Kékkúti) és a Coca-Cola (NaturAqua, Zalaszentgrót) a legfontosabb szereplők. Ők hárman nagyjából a piac 75 százalékát fedik le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!