Drágább lesz a banki számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel és az sms is

2023. február 10. – 07:34

Másolás

Vágólapra másolva

Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank pedig már eleve beépítette ezt az emelést az üzletszabályzatába.

Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már díjemelésekkel követte is a pénzromlást – írja a Bank360.hu. Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt, ezért erre hivatkozva ugyanilyen mértékben több bank meg is emelte a díjait a bankszámláiknál.

A bankok néhány héttel ezelőtt küldték ki az ügyfeleiknek a költségelszámolást a bankszámlák tavalyi díjairól. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ennek kapcsán azt hangsúlyozta,

a hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. A bankok az általános szerződési feltételeiben rögzített feltételekkel emelhetnek díjakat, de az infláció ilyen körülmény az összes banknál.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az emelést megalapozó indokot. Új díjat emiatt nem lehet bevezetni, és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.

A Bank360.hu összesítése szerint egyelőre három bank lépett, de a korábbi évek tapasztalatai alapján a többi piaci szereplő is követi majd őket. A K&H-nál bizonyos feltételek teljesítése után továbbra is lenullázható a Minimum Plusz, a Bővített Plusz és a Kényelmi Plusz számlacsomag havi díja, és az elvárt jövedelemre, a banknál elhelyezett megtakarításra vonatkozó limit nem lett nagyobb. Ha viszont az ügyfél nem teljesíti a csomaghoz kapcsolódó elvárásokat, akkor a számlavezetési díj emelkedni fog, és ha több tranzakciót végez, mint amennyi ingyen jár a számlacsomagban, akkor szintén többet fizethet, mind most.

Ugyancsak az inflációval emeli a díjakat az Oberbank, náluk sincs szinte olyan fontosabb tétel, amely ne változna a bankszámlák kondíciós listáján. Emelkedik a számlavezetés ára, a tranzakciók díjai, de a számlakivonatok és a bankkártyák díjai is emelkednek.

Hasonlóra számíthatnak a Magnet Bank kliensei is. Az MKB Bank és az Erste is lépett már, de csak a hitelkártyáknál tett közé új kondíciós listát, amely a díjemeléseket tartalmazza.

A korábbi kondíciós listák alapján az Erste tavaly május 1-től emelte a díjait a számlacsomagoknál. Az OTP ügyfelei pedig már március 1-től magasabb díjakkal szembesülnek. Hogy pontosan mekkorák lesznek az új díjak, arról még nem jelent meg a friss kondíciós lista a honlapon. De erre valójában nincs is rá szükség, az OTP ugyanis az üzletszabályzatában írta le, hogy ha a KSH közölte a friss inflációs adatot, a közzétételt követő második hónap első napjától emeli a díjait.

Az OTP-hez hasonló eljárást követ több hitelintézet. A Raiffeisen és a CIB Bank is az általános üzleti feltételek között írta le, hogy a fogyasztói árindex mértékével emeli a díjakat, náluk április 1. a fordulónap. A fogyasztói árindex alapján történő módosítás jogát a többi hitelintézet – UniCredit, MKB, Takarékbank – is leírja az üzletszabályzataiban. Legkésőbb áprilisban sok hitelintézeti ügyfél szembesül majd magasabb díjakkal. Ráadásul a díjemelés nemcsak a bankszámlákat és a bankkártyákat érinti majd, de emelkedhetnek a költségek a hiteleknél is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!