Megrogyott hétfőn a forint árfolyama: az euró 7, a dollár 8 forintot drágult

2023. február 6. – 16:48

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A forint mélyrepülése tovább tartott cikkünk első verziójának megjelenése után is. Nem sokkal öt óra után a dollár már 368,4 forintos árfolyamon volt, ami nagyjából 2,4 százalékos, több mint 8 forintos gyengülést jelent, míg az euró ára átlépte a 395 forintot, ami 7 forintos, 1,8 százalékos drágulás reggel óta.

Negatív hangulatban kezdődött a hét a tőzsdéken és a devizapiacokon is. A pesti tőzsde és a forint helyzetét ráadásul rontotta a hétfőn megjelent, a vártnál rosszabb decemberi kiskereskedelmi adat, valamint még mindig nehezíti az ország államadósságának január végi leminősítése, így főleg a forintárfolyam jelentős mélyrepülésben van.

Az euró ára hétfőn reggel még 388,15 forint volt, de már délelőtt 390 forint fölé emelkedett, az utóbbi másfél órában pedig mélyrepülésbe kapcsolt.

Cikkünk megírásakor az árfolyam már 394 forint fölött volt, ami több mint 6 forintos, arányaiban 1,55 százalékos gyengülést jelent.

A dollárral szemben még rosszabbul teljesített hétfőn a forint. Reggel még 360 forint alatt kereskedtek az amerikai devizával, de a 359,71 forintos nyitó szintről ezt gyorsan átlépte, és a három után lendületesen gyengülni kezdett. A cikk megírásáig már több mint két százalékkal, csaknem 8 forinttal drágult a dollár, amely ára megközelíti a 368 forintot.

A Portfolio.hu szerint a forintot egyfelől gyengíti a dollár erősödése az euróval szemben – félszázalékos pluszban jár –, másfelől a hétfőn megjelent decemberi kiskereskedelmi adat is fájdalmas. A KSH által közölt – és mint kiderült, az embargós szabályok megsértésével már korábban kiszivárgott – statisztika szerint decemberben látványosan, csaknem 4 százalékkal visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, ezen belül az élelmiszerüzletek forgalma több mint 8 százalékkal csökkent. Ezek egyértelműen a gazdaság lassulására és az infláció okozta reálbérveszteségre utaló jelek.

A tőzsdén is negatív a hangulat, a részvényindex és a főbb részvények árfolyama egyaránt több mint 1 százalékkal esett, a Mol csaknem 1,6 százalékos mínuszban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!