A magyar Pick szalámi olcsóbb Németországban, mint itthon

2023. február 5. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

„Általában bepakolom, ami kell, a pénztárnál meg kifizetem. Nem volt olyan döbbenetes különbség, amire azt mondtam volna, hogy úristen, mi történt itt”

– mondta az RTL Fókusz című műsorában a 7 éve Németországban élő Mándity László. A csatorna arról készített riportot, hogy a magyar inflációhoz képest mennyivel nőttek az árak külföldön, ehhez Németországban, Olaszországban, Skóciában, az Egyesült Államokban és Mexikóban élő magyarokat kerestek meg.

Mándity havonta kb. 2000 eurót keres egy szállodában masszőrként és szaunamesterként, azt mondja, ebből továbbra is ki tud jönni. A magyar árak viszont megdöbbentették, amikor nyáron legutóbb az országban járt. Németországban a tavaly januári 4,9 százalékhoz képest decemberre 20,7 százalékos lett az élelmiszer-infláció, ez fele a magyarországinak. Most pedig már fordulat látszik a német adatokban, ahogy az amerikaiakban is, mindkét országban csökkenés indult.

Az RTL összesítése szerint Németországban a tej átszámítva 280-350 forintba, a toastkenyér 581, a tejföl 269 forintba kerül. A tehéntúró nagyon olcsó, mindössze 292 forint. A 10 darabos tojás sem drága, 386 forint, amennyi nálunk tavaly januárban volt.

A legnagyobb meglepetést mégis a magyar Pick szalámi okozza: 2254 forint, míg nálunk 5000 forint közelében van ugyanakkora kiszerelésben

– írják.

Az Olaszországban élő Bene Kati és a Skóciában élő Zsuzsi mindketten azt mondták, ők azért érzik a drágulást, és jobban figyelnek a spórolásra, mint korábban, de azért a helyzet nem olyan vészes. Erre példákat is hoznak, Olaszországban a tészta feleannyiba kerül, mint itthon, az olasz élelmiszer-infláció pedig viszonylag alacsony maradt, a tavaly januári 3,6 százalékról decemberre a 13,3 százalékra nőtt, az Egyesült Királyságban 4,8-ról 17-re, az Egyesült Államokban pedig 6,7-ről 10,4-re. Magyarországon ez az adat decemberben már 50 százalék felett volt, az árakat az árstopok és az aszály mellett rendszerszintű tényezők is hajtják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!