Ember: Európa elkerülte a legrosszabbat a szél- és napenergia felfutásával

2023. január 31. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az energiaválság ellenére 2022-ben az Európai Unióban nem nőtt jelentősen a szénfelhasználás aránya, a megújuló energiaforrások aránya pedig rekordot döntött, áll a környezetvédelmi agytröszt, az Ember áramtermelésről szóló éves jelentésében.

Az orosz gázcsapok elzárása után az Európai Unió és tagállamok kénytelenek voltak új beszerzési források után nézni, és az energiaszegénységre adott egyik válaszként újra szénalapú megoldások kerültek előtérbe. Az unió jelentősen megnövelte a cseppfolyósított földgázbeszerzését, szénimportját és bezárt szénbányákat is újranyitottak. Erős a félelem, hogy mindezek aláássak a klímacélokat. Az enyhe télnek és az egész Európára jellemező magas energiaáraknak is köszönhetően a szénfelhasználás alacsony szinten maradt.

Az Ember azt írta, hogy az unió a 22 millió tonnányi importált többletszénnek csak az egyharmadát használta fel tavaly, és 26 készenléti üzemmódba helyezett széntüzelésű blokkja átlagosan csak 18 százalékos kapacitással működött. Ezzel együtt a szektor így is 1,5 százalékos növekedést ért el, az uniós áramtermelés 16 százaléka szénerőművekhez volt köthető tavaly, és a szénerőművek szén-dioxid-kibocsájtása 3,9 százalékkal nőtt.

Az energiaválság ugyanakkor nemcsak a megszokott fosszilis források felé terelte az országokat, hanem a megújuló energiaforrások piacát is felgyorsította. 2022-ben az unió villamosenergiájának 22 százalékát szél- és naperőművek fedezték, amivel először megelőzték a 20 százalékos részesedésű földgázt.

Az elemzés szerint az unió 27 országából 20-ban erőteljes növekedésnek indult a napenergia-termelés, ami összességében 10 milliárd eurónyi gázszámlát váltott ki. Az unióban 2022-ben, 24 százalékkal, 39 terawattórával nőtt a napenergia-termelés, ami a korábbi rekord duplája.

Az Ember adatelemzési vezetője, Dave Jones szerint a szél- és napenergia növekedésének köszönhető, hogy Európa elkerülte a legrosszabbat az energiakrízisben, a kibocsátások nem nőttek, és szerinte mostanra meg is szűnt a szén visszapattanásától való félelem. Úgy véli, hogy idén egy még nagyobb válság kéne ahhoz, hogy növekedjen a szén részaránya.

Az Ember azt vizionálja, hogy 2023-ban a földgáz lesz a nagy vesztes, akár 20 százalékkal is csökkenhet a felhasznált mennyiség az áramtermelésben. Ennek az az egyik oka, hogy még inkább felgyorsult az átmenet a tiszta energiaforrások felé, másrészt a visszatérnek a karbantartás miatt leállított francia atomerőművek, és az aszály miatt kiesett vízerőművek is nagyobb kapacitással működhetnek majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!