Lecsaptak a rendőrök az illegális idősotthonra

2023. január 29. – 11:05

Lecsaptak a rendőrök az illegális idősotthonra
Az első sorban Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Molnár Ágnes, a Fidesz országgyűlési képviselője (b): zéró tolerancia az egészségügy vámszedőivel szemben – Fotó: Filep István/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az illegális idősotthon vezetői azokra vadásztak, akit nem látogattak, de volt ingatlanjuk, még attól sem riadtak vissza, hogy egy életveszélyes állapotban lévő idős embert elszállíttassanak a kórházból. A razzia a nyáron történt, de a Nemzeti Védelmi Szolgálat most számolt be az esetekről.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) előkészítő eljárást folytatott vesztegetés, vesztegetés elfogadása miatt, illetve közreműködött a Kecskeméti Rendőrkapitányságon csalás miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban – egy kecskeméti család négy tagja ellen, akik Kecskemét-Hetényegyházán éveken át engedély nélkül működtettek egy illegális idősotthont.

A pácienseknek az ellátásért fizetniük kellett. Az intézménybe a gondozottak egészségügyi dolgozók közvetítésével kerültek be, ők jelezték az idősotthon „üzemeltetőjének”, hogy mely betegek rendelkeznek ingatlanvagyonnal, és ami szintén nagyon fontos volt, hogy kiket nem látogat a családjuk.

A családdal összejátszó kórházi kapcsolatuk meggyőzte a gyakran demens, leromlott egészségi és fizikai állapotú betegeket arról, hogy az adott idősotthonba szállítsák, mert ott az ellátásuk és gondozásuk biztosított. Ezzel párhuzamosan ügyvédi és szakértői közreműködéssel az ingó- és ingatlan vagyonukat megszerezték. A bűnözői csoport az évek során több tucat ingatlant szerzett meg és értékesített.

A szervezet tagjainak embertelenségét bizonyítja az az eset is, amikor egy nagyon súlyos állapotban lévő idős férfit hozattak ki a kórházból, akit egy betegszállításra alkalmatlan gépkocsival akartak az idősotthonba vinni azért, hogy a vagyonát megszerezzék. A beteg kritikus állapota miatt az NVSZ munkatársai rendőri erővel léptek közbe, és a Mentőszolgálat segítségével visszaszállíttatták a kórházba. Az idős férfi néhány hónappal később elhunyt.

2022 nyarán a Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozást kezdeményezett az „üzemeltető” család 4 tagja, valamint a velük összejátszó ügyvéd, kórházi vezető ápoló, valamint kórházi szociális munkás ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A kecskeméti nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala, továbbá igazságügyi szakértők bevonásával végrehajtott akciójuk során a bűnözői csoport tagjait többrendbeli különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt 2022. július 19-én elfogták. Jelenleg a szervezet 5 tagja letartóztatásban van, míg egy ember bűnügyi felügyelet alatt áll. A KR NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatal Nyomozó Osztálya az ügy kapcsán eddig 5 ingatlant vett zár alá, összesen 20 millió forint értékben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!