Megindult az ingatlanárak csökkenése

2023. január 17. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Megállt a drágulás üteme, egyes lakástípusoknál pedig már elindult a csökkenés is. Budapesten akár 3,5 százalékkal kedvezőbb áron találhatunk téglalakásokat, míg a panelek esetében a csökkenés mértéke eléri a 2,5 százalékot, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Csak a családi házak ára nem csökkent Budapesten

Tavaly minden lakástípusnál és régióban nőttek az négyzetméterárak a 2021-es átlaghoz képest, a trend azonban az év második felére megállt, az áremelkedés üteme lassult, a negyedik negyedévben pedig már sok helyen csökkenést is tapasztalt az Otthon Centrum. Országos átlagban a használt lakások árai 4, a házak árai pedig 5 százalékkal mérséklődtek 2022 III. negyedévéhez képest.

A változás a fővárost is elérte, ám meglepő módon nem a házak, hanem a lakások árában érezhető a fordulat: a használt téglalakások ára 3,5 százalékkal, a paneleké 2,5 százalékkal csökkent Budapesten.

A budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára 963 ezer forint volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. A legdrágább továbbra is az V. kerület 1,2 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet holtversenyben a II. és III. kerület követ 1,12 millióval. Szintén milliós négyzetméterárat mért az Otthon Centrum a XI., XII. és XIII. kerületben.

A panellakások piacán is fordulatot hozott az elmúlt év. A házgyári lakások átlagos négyzetméterára 743 ezer forint volt az év utolsó negyedévében, ami 2,5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév átlagánál. A legdrágább kerület ezúttal a XIII., 928 ezer forintos négyzetméterárral. Ezzel a sokáig listavezető XI. kerületet előzte meg a belvárosi kerület, ahol átlag 900 ezer forintért cseréltek tulajdonost a házgyári lakások. A dobogóra még a XIV. kerület fér fel 800 ezer forinttal.

A családi házak négyzetméterára 739 ezer forintra emelkedett tavaly év végére, ami az előző negyedévhez képest 23 százalékos emelkedést jelent. Ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy a fővárosban csökkent a kereslet a használt házak iránt. Elsősorban a jó állapotban lévő házak tarthatnak nagyobb érdeklődésre számot, ezért emelkedhettek a négyzetméterárak. A legdrágább a II. és a XII. kerület, ahol átlagosan egymillió forintra nőtt a négyzetméterár, míg a III. kerületben 975 ezer forint a középérték.

A vevők még kivárnak

Kivárnak a vevők a magyarországi ingatlanpiacon, ahol az elmúlt hónapokban 40-50 százalékkal csökkent a tranzakciók száma, és ennél is nagyobb mértékben apad a kereslet – közölte a Balla Ingatlan az MTI-vel. A vevők a magas hitelkamatok, illetve az emelkedő energiaárak miatt bizonytalanok. A kamatok emelkedése érzékeny veszteség az ingatlanpiacnak, hiszen bizonyos lokációkban akár az 50 százalékot is elérte a hitelből ingatlant vásárlók aránya.

A számottevő kereslet elsősorban az energiahatékony ingatlanok iránt tapasztalható, míg a rossz energiafelhasználású ingatlanok iránti igény nagymértékben visszaesett, így ezek csak jelentős, akár 20 százalékos árkedvezménnyel fognak gazdára találni.

Az új építésű ingatlanok piacán az elmúlt években 20-30 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető éves távlatban. Ezek az árak várhatóan nem is fognak lejjebb csúszni, mivel nem lesz olcsóbb a kivitelezés és a finanszírozás, sőt további drágulásra lehet számítani. Ennek hatására csökkenni fog a tranzakciók száma, így véleménye szerint kevesebb új építésű lakás kerül a piacra a jövőben.

A Telex január elején részletesen foglalkozott az ingatlanárak alakulásával és a várható trendekkel szakértő megszólalók segítségével, cikkünket itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!