Beperelheti a Mol a szlovák államot az energetikai különadó miatt

2023. január 16. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A washingtoni választott bíróságon indítana pert a Mol és a Slovnaft a szlovák állammal szemben, amiért az 55 százalékos különadót vezetett be az olajcégre, és ezt nacionalista retorikával indokolta meg – írja az Euractive. A szlovák állam több engedményt tett az eredetileg tervezett adótervezethez képest, de a Mol és a leányvállalata szerint ez is sok.

Frissítés: A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy a Mol beperli a szlovák államot. Később megkerestek minket, hogy még dolgoznak a részleteken, azaz csak valószínű, hogy elindítják a pert.

Szlovákia decemberben vezetett be 55 százalékos különadót az olyan energiacégekre, mint a Slovnaft. Bár az adó eredetileg 70 százalékos lett volna, és 2025-ig lett volna érvényes, végül egy évre rövidítették a hatályát, és a kulcsot is lecsökkentették.

A Molnak azzal is problémája van, hogy a törvény bemutatásakor Igor Matovič szlovák pénzügyminiszter azt a magyar tulajdonos elleni fellépéssel indokolta meg. Matovič azzal érvelt, hogy az adóval Szlovákia több pénzt kaphat a magyar tulajdonostól.

Az így beszedett adót a legnagyobb rezsiköltségű iparágak terheinek csökkentésére és a háztartások tehermentesítésére fordítanák. Nemrég az ExxonMobil perelte be Washingtonban az EU-t a különadók miatt, az a per tart még.

A Mol energiapolitikai nehézségeiről legutóbb ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!