Átadták a „veszélyes évre” átfazonírozott költségvetési tervet

2022. december 23. – 17:19

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány átadta a jövő évi költségvetés módosításának tervezetét a Költségvetési Tanácsnak, jelentette be a Pénzügyminisztérium.

Az MTI által idézett közlemény szerint 2023 a folytatódó háború és a szankciós energiaválság második éve, amely veszélyes a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre. „Ezért a jövő év legfontosabb feladata, hogy megvédjük a magyar családokat és a munkahelyeket, megőrizzük a nyugdíjak értékét, fenntartsuk a rezsicsökkentést és garantáljuk az ország biztonságát. A költségvetés módosításával jövőre is megőrizhetők ezek az eredmények” – írták.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság elkerülje a visszaesést, és a növekedés jövőre is folytatódjon. A magyar gazdaság idén 4 százalék felett növekedhet, és éves szinten jövőre is sikerül elkerülni a visszaesést, 2023-ban 1,5 százalékos bővülésre számítanak.

Varga Mihály pénzügyminiszter december 16-án jelentette be, hogy a kormány újratervezi a 2023-as költségvetést.

A Magyar Nemzeti Bank úgy számol, hogy

  • az élelmiszer-infláció 30 százalék lehet jövőre;
  • a gazdasági növekedés üteme csökken, 2023-ban 1 százalék körül alakulhat, majd megint emelkedni fog;
  • a munkanélküliség 2023-ban minimálisan és ideiglenesen nőni fog, utána megint visszatér a mostani, nagyon alacsony szintre;
  • a mostani gigantikus külkereskedelmi hiány pedig az energiaárak mérséklődésével és az export növekedésével helyre fog billenni.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!