Hernádi Zsolt: Tudok olyan politikusról, aki azt mondta az üzemanyaghiányra, hogy szabotázs

Legfontosabb

2022. december 09. – 11:26

Hernádi Zsolt: Tudok olyan politikusról, aki azt mondta az üzemanyaghiányra, hogy szabotázs
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hetek kellenek ahhoz, hogy az üzemanyag elérhetősége újra visszaálljon a megszokott szintre – mondta a Telexnek adott interjúban Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. A Mol el tudja fogadni a kormány által a társaságra kivetett extraprofitadót, ha hagyják őket dolgozni. A cégvezető bevallja, hogy tériszonya van, de az olajtársaság új felhőkarcolójában nem ezért van a hatodik emeleten az irodája. Hernádi szerint az ársapka átmenetileg szükséges intézkedés volt, de a problémák és a diszfunkciók kialakulása miatt lépni kellett. Lantos Csabával, az új energiaügyi miniszterrel régről ismerik egymást, így ha kell, tudnak egymással csúnyán is beszélni, nem kell magázódni és köntörfalazni. A 35 évre megkapott hulladékoncesszióról Hernádi azt mondta: vétek, hogy ma a hulladék közel 50 százalékát betemetjük.

A hazai olajiparban újabban félnaponta változik a helyzet. Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával december 6-án, kedden délután beszélgettünk. Ekkor még nem tudtuk, hogy este minden megváltozik: a kormány még aznap éjjel eltörölte az ársapkát, majd különadók is megjelentek. Szerencsére az új székházról, az embargóról, a hulladékgazdálkodásról folytatott beszélgetésünk zöme érvényben maradt, míg az új helyzetre pótlólagos kérdésküldéssel kértünk reflexiót. Az interjú elején olvashatja a két, utólag elküldött kiegészítő kérdésünket és Hernádi Zsolt azokra adott válaszait.

A kormány bejelentette, hogy eltörli az ársapkát. Hogy látja a Mol, mennyire gyorsan képes az intézkedés segíteni a hazai piacon, mikor épülhet vissza az import, vagy apadhat a kereslet?

Az elmúlt időszakban nagyon komoly hiány alakult ki. Ahhoz hetek kellenek, hogy az üzemanyag elérhetősége újra visszaálljon a megszokott szintre. Bízzunk benne, hogy a sorok hamarosan megszűnnek, de az import teljes normalizálódása akár több hónapot is igénybe vehet. Ideális esetben jövő év elejére már stabil importtal és jelentősen magasabb készletekkel rendelkezhet az ország.

Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy újabb adók formájában elvonja a nyereséget a Moltól. Ebben a kettősségben is megérte az ársapka eltörlése?

Ellátásbiztonság szempontjából egész biztos jó döntés volt az ársapka eltörlése, ez az ország érdeke. A Molnak is az az elsődleges célja, hogy legyen elegendő üzemanyag. Nyilván hatalmas terhet jelent az extraprofitadó, hiszen meglett volna annak a helye, mind az energiaszuverenitás megteremtéséhez, mind az energiaátmenethez szükséges beruházásoknál. De most is csak azt tudom ismételni, amit ilyenkor szoktunk: adót fizetni kötelesség. A különadót, az extraelvonást senki nem szereti, de egy Mol-méretű és -fontosságú vállalatnak van olyan felelősségtudata, hogyha 10-12 évente átmeneti jelleggel kerül erre sor, és egyébként hagynak minket dolgozni, akkor lehajtott fejjel tudomásul vesszük. És dolgozunk tovább.

(Innentől a december 6-án rögzített interjú szerkesztett változatát olvashatja, amely az ársapka eltörléséről szóló bejelentés előtt készült)

Az új, 28 emeletes Mol Campus hatodik emeleti irodájában ülünk. Azt hallottam, hogy a Mol-vezetőség azért költözött erre a szintre, mert Hernádi Zsolt tériszonyos.

Poénból én is ezt szoktam mondani, és tényleg tériszonyos is vagyok. A 27.-en, ahol az igazgatósági terem van, vagy felette a tetőteraszon óvatosan lépkedek oda az üveghez, de azért ez csak egy anekdota. Valójában amikor a tervezők kérdezték, hogy hová tegyék a vezetőséget, azt javasoltam, hogy valahova középre, mert ha az épület tetején ülnénk, annak bitang rossz üzenete lenne. Az is fontos, hogy a hatodik az utolsó szint, ahol a Campus két épülete, a torony és a lapos épület még összeér, egy légtérben van.

Vagyis innen mindenkit felügyelni tud?

Nem, ez szimbolikus, együtt vagyunk. Egyébként az Október 23. utcában is a hatodikon ültem, így senkinek nem kell új emeletet megszokni.

Mi lesz a régi központtal? Azt hallani, hogy odaköltözik az Energiaügyi Minisztérium. Legalábbis Lantos Csabát látták arrafelé.

Én csak annyit mondhatok, hogy meg nem nevezett összegért valóban a magyar állam vette meg az épületet.

Soha nem dolgoztam ilyen nagy szervezetben, de azt tudom, hogy a céges autók kiosztása mindig neuralgikus pont, megbolygatja a szervezetet. A költözéssel is volt ilyen?

Persze itt is felmerült, hogy ki kap önálló szobát, kié merre néz. A fiatalabb kollégáknak szoktam is mondani, hogy hiába dolgozunk 100 milliárd forintos ügyletekkel, a car policy-val valóban időt kell tölteni, mert minden nagyon fontos, ahol a munkatársak összevethetik magukat egymással. És ha spórolás van, akkor jó, ha mindenki az autóján is érzi, hogy baj van.

Jó átkötés lenne, hogy a car policy most talán nem olyan fontos, mert úgysincs bele benzin, de még egy pillanatra az épületnél maradnék. Van egy örök tőzsdei bon mot, ami szerint akkor kell eladni egy cég részvényét, ha új székházba költözik. Nem bánták meg a projektet? Hiszen sok támadást kapott a magas épület, a Covid után mindent megkérdőjelezett a home office, ráadásul bejött a válság is. Nehéz idők jöhetnek?

Az első felvetésen én inkább csak mosolyogni szoktam. Hallottam én is, hogy tájsebet ejtettünk, meg hasonlókat. Olyan vádak ezek, amit egykoron megkapott a Parlament, mert túl nagy az országnak, vagy megkaptak a templomok, hiszen szinte egész héten kihasználatlanok, minek akkorákat építeni? De ez részben ízlés és kultúra kérdése. Azt gondolom, hogy a következő évtizedekben a Molhoz hasonló méretű regionális befolyású magyar vállalat nem lesz, legyünk rá büszkék, a székház ezt is jelképezi és a jövőnek készült. Akinek pedig nem tetszik, annak pláne azt mondom, jöjjön és nézze meg, vagy kávézzon egyet itt. Guy de Maupassant mindig szidta az Eiffel-tornyot. Egyszer megkérdezték tőle, hogy akkor miért kávézik mindennap ott. Mire ő azt válaszolta: azért, mert ez az egyetlen pont a városban, ahonnan nem látszódik a torony. Én is csak ezt tudom mondani. Akinek nem tetszik az épület, kávézzon egyet nálunk. Kiváló kávézónk van a földszinten, ami minden látogató számára elérhető, és innen biztosan nem zavarja majd az épület látképe.

Na és a Covid sem zavart be?

Valóban foglalkoztunk ezzel is, hiszen a home office tényleg népszerű lett. De szerintem az embereknek beszélniük kell egymással. Azt szoktam mondani, hogy egy megbeszélésen kézérintéses távolságra legyünk egymástól, jelképes is, de fontos, hogy el tudjuk érni egymást.

A tárgyalóasztalát elnézve, Vlagyimir Putyin ezt biztosan nem tudta.

Nem is sikerültek olyan jól mostanában a találkozói. A másik érzésem, hogy vezetni nem lehet videochateken keresztül. Nekem nem elég, hogy mit mond a kollégám, azt is éreznem kell, hogy hogyan mondja, illetve azt is, hogy milyen éppen a fogadtatás, a csoportdinamika.

És a gazdasági helyzet? A Mol nyeresége most impozáns, de sok a viharfelhő: a Barátság-vezeték kockázatai, a különadók, az ellátási kérdések.

Kilenc épületből költözünk ide, a működési költségünk nem lesz érdemben több. Cserébe ez az épület nagyon sok mindent ajánl, olyan szenzorok, mesterséges intelligencia van beépítve, hogy a legmodernebb nemzetközi cégközpontoknál is többet tudunk. Illetve mondanék egy másik szempontot: az épület, a közművek, a működtetés magas költség, de a benne dolgozók bére nyolcszor nagyobb. Ha hatékonyságnövekedést érünk el a jobb munkakörülményekkel, már megérte.

Egyszer azt hallottam, hogy az olajvállalatok fúrótornyi munkásai első osztályon repülnek a távoli helyszínekre, mert ha kipihentebben érkeznek, kevesebbet hibáznak. Márpedig ha nincs leállás, az megéri a drágább jegyet, mert naponta 50 ezer dollárért bérelt gépekkel dolgoznak.

Az emberek hatékonysága mindennél fontosabb, van, ahol lehet, és van, ahol nem érdemes spórolni.

Mennyire tudnak majd ide bejönni a látogatók az utcáról?

Az épület aulája nyitott lesz, nyilvános kávézóval, étteremmel. Onnan már csak kártyával, kísérővel lehet felmenni oda, ahol összesen 2500 Mol-os fog dolgozni. Emellett lesz egy szintén mindenki előtt nyilvános panorámalift, amivel a 28. emeletre, egy fine dining étteremig, illetve a 29.-re, a tetőteraszig is fel lehet menni.

Ez egész nap látogatható lesz, és belépőjegyes lesz, vagy ingyenes?

Nyitvatartási idő biztosan lesz, hiszen például biztonsági emberek is dolgoznak majd a teraszon, de az étterem nyitása és a látogatók fogadása inkább csak tavasszal reális.

Nézzük az anyagiakat! Mennyibe került mindez?

Ez nem nyilvános adat.

Valamit azért segítsen, hiszen az építés alatt sokat drágult a munkabér, az anyag, mennyire lépték túl pénzben és időben a terveiket?

A projekt drágább volt, mint egy bérirodaház, de székháznak épült. A költségvetést nem kellett módosítani, sőt, az irányadó eurós költségvetésből 10 százalékot megtakarítottunk, igaz, forintban ez már nem igaz. Összességében pár hónapot csúsztunk, elsősorban a Covid miatt, illetve volt egy-két valóban extrém feladat is: Dániából kellett például egy 170 méter magas darut hozatnunk.

Térjünk át a benzinhelyzetre (az interjú közvetlenül az árstop megszüntetése előtt készült, így az interjú ezen részét csak röviden közöljük), mitől vált most ennyire kritikussá a helyzet?

Nagyon megugrott a fogyasztás, talán pszichikai okokból, hogy olcsóbb itthon az üzemanyag, mint máshol. És lecsökkent a kínálat, eltűnt az import. Tankönyvi eset.

Beindult a pánik, a betárazás?

Magyarországon összességében az elmúlt évben 10 százalékkal nőtt a fogyasztás, miközben máshol csökkent.

Gondolom, aki tud, az szívesen tankol, ha azt érzi, hogy jó áron kapja, de vannak, akik tudnak valahogy exportálni, tartalékolni, visszaélni is?

Ilyenek is vannak, és bár a sokféle visszaélés külön-külön nem olyan fontos, de összességében lényeges társadalmi kárt tud okozni. A kombájn miért állt be decemberben a 600 literes tankjával üzemanyagért, milyen munka van ilyenkor? Valahol biztosan tárolja az olcsó üzemanyagot, hiszen mindenki racionális. Az automata kútnál kifizeted a teljes árat, majd beküldöd a forgalmidat, és visszakapod a különbözetet. Ezt ki ellenőrzi? Konkrétan beindult a forgalmibiznisz is – eladták, kölcsönadták, valahogy kijátszották a rendszert. De ezeknél a hatásoknál fontosabb volt, hogy eltűnt az országból az import, illetve a környék finomítói gyakran álltak, nem lehetett feltölteni az üzemi készleteket, sőt, még a stratégiai készletekhez is hozzá kellett nyúlni.

Az importot én végig nem értettem. Amikor a céges autókra már újra piaci árat vezetett be a kormány, akkor az volt a kommunikáció, hogy ettől majd lesz import. Miért lett volna?

Valami azért volt, nincs 100 százalékos részesedésünk. Veszteséggel senki nem hoz be szívesen terméket, de van olyan cég, amelyik direkt szállít piaci áron egy mezőgazdasági partnerének, illetve az OMV is hoz be valamennyit, nem akarja feladni a 30 éve felépített piacát. Azt mondanám, hogy nagyjából 85 százalékos lehetett a részesedésünk.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Amikor december elején drasztikus lett a hiány, egyesekben felmerülhetett, hogy a Molnak érdeke volt ráerősíteni, hogy mekkora a baj, bemutatni a problémát, hogy végre lépésre késztesse a kormányt.

Na, ilyenkor tényleg felment bennem a pumpa. Tudok olyan politikusról, aki azt mondta, hogy ez szabotázs, vagy hogy direkt okoztunk tűzesetet. Olyan üzemekről beszélünk, ahová a mobiltelefonodat sem viheted be. Amikor még csak két hónapja voltam Mol-vezető, Pusztaszőlősön gázkitörés volt, 15 méteres lángoszloppal égett a gáz. Azért az nem volt játék, az iraki invázió után Kuvaitban égő mezőket oltó Big Wind (nagy szél) elnevezésű gép érkezett hozzánk, amely MIG 21-es hajtóművekkel csinált olyan szelet, amely megdöntötte a lángot, a munkatársaink pedig azbesztruhában oltottak. Emlékszem, orosz segítők is jöttek, kérdezték, hogy mennyi földgáz van ebben a tárolóban. Mondtuk, hogy 600 millió köbméter – legyintettek, hagyni kell, had égjen le. De aztán eloltottuk. A finomítós kollégák azok, akik karácsonykor is bent vannak, hogy az ország ellátásbiztonsága zavartalan legyen, ők a Covid alatt is végig a finomítóban voltak, mert ez volt a kötelességük. Ezek az emberek dolgoztak most a finomító újraindításán. Nem tudom minősíteni azt, ha valaki őket szabotőrnek nevezi.

Ha jól értem, arra utal, hogy az üzem nem játék, direkt nem kockáztattak.

Végig konzekvensen és transzparensen kommunikáltunk. Úgy teljesítettünk, ahogyan tudtunk, ennyit tudtunk csinálni. Megértettük, hogy az ársapka egy átmenetileg szükséges intézkedés, de a hangsúly az átmenetin volt. Aztán elkezdődtek a problémák és a diszfunkciók. A százhalombattai finomítónk nagyon jó kapacitáson, évi átlagosan 93 százalékosan működik, ám így is rengeteg részleges leállás van az 51 különféle üzemben. Csak békeidőben nem tudunk róla, mert ha nálunk fennakadás van, csak szólunk a cseheknek, a szlovákoknak, az osztrákoknak, hogy segítsenek, nyomják meg a termelésüket, adjanak anyagot.

Ilyen jó a kapcsolat, segítenek a versenytársak?

Ebben bajtársiasság van, még a tervezett karbantartásokat is koordináljuk, mert kevés szakcég van, és mi is az első szóra segítettünk most Ausztriának, amikor Schwechat hibásodott meg.

Amennyire hallom, ezt a kölcsönadott mennyiséget még nem adták vissza az osztrákok.

De elkezdték.

December 5-től olajembargó lépett életbe, január 1-től a németek már nem vesznek orosz olajat, február 5-től jön a szankció az olajtermékekre. Úgy tudjuk, emiatt elsősorban Szlovákiában kell fejleszteni, hogy a pozsonyi finomító nagyobb arányban legyen képes tengeri olajat is feldolgozni, hiszen korlátozásokat kap az orosz olajból készült termékek exportjára.

Az egész kérdésben nagyon fontos lenne a közép-európai együttműködés. Most nagyon sok politikai kérdés (oroszok, szankciók) osztja mega régió országait, de az ellátásbiztonságért együtt kell dolgoznunk. Csehország, Szlovákia és Magyarország a legsérülékenyebb ország. Ha a Barátság kőolajvezetéken már nem jön olaj, akkor az Adrián keresztül nem tudjuk ellátni a három ország finomítóit. Hiába fektetett be Magyarország rengeteg pénzt abba, hogy bővítse a kapacitást, van egy szűk keresztmetszet. A horvátokkal tavasz óta folynak a tárgyalások arról, hogy ezt a kapacitást bővítsék, de egy lépést nem tettek előre.

Horvátországgal amúgy is sok a kérdés, hiszen vannak bőven magyar-horvát energetikai konfliktusok: mi legyen a finomítóikkal, mi legyen az INA-val, de utalhatok a személyes büntetőügyére is? Ha nincsen Barátság, akkor gondolom a horvátok azt érezhetik, hogy ezekben a kérdésekben kérhetnek.

Amikor az ellátásbiztonság a kérdés, akkor az nem szólhat arról, hogy ki kivel van jóban és ki kivel van rosszban.

De mégis szól erről is, hiszen Magyarország felé ez a két vezeték jön: egy Ukrajnán át, egy meg Horvátországon át.

Igen, ez valóban kockázat, ráadásul a nem orosz olaj feldolgozásához sokat kell fejlesztenünk, bekeverő üzemeket, sótalanítót és a Jóisten tudja, mi mindent. Ha a Barátság-vezeték nem működik, akkor Magyarországnak és ennek az egész rendszernek egyetlen ellátási útvonala marad. Ez egyértelműen magas kockázat. Horvátország is megérezte ezt.

Mit tud tenni Magyarország?

Minél több alternatív útvonalat kell kiépíteni, Szerbia, Lengyelország felé. Ez azonban nagyon sok idő és nagyon sok pénz. Az Európai Uniónak azt is tudomásul kell vennie, hogy ezt a helyzetet nem mi okoztuk.

A szankciókat hibáztatja, vagy forrást remél?

A szankciós döntések nem jó döntések, túl nagy kockázatot vállalt ezzel az Európai Unió. Túl sokba fog kerülni, elveszítjük a versenyképességünket. Ha az a cél, hogy Oroszországot leültessük, azt vajon elérjük így? Miért gondoljuk azt, hogy az oroszok csak némán beledőlnek a kardjukba, és nem adják el más piacokon az olajukat, vagy a gázukat? De, el fogják tudni adni.

Az embargóról, az ársapkáról, a biztosítási stopról, az orosz szállítási nehézségekről azért nem gondolnám, hogy nem okoznak fejfájást az oroszoknak.

De, valóban okoznak fejfájást, emellett egyértelműen az lesz a folyamat vége, hogy ezek az ellátási utak már soha többet nem fognak normálisan működni. Egyrészt mert egy kölcsönös bizalmatlanság alakul ki, másrészt, mert új beruházásokat kellene létrehozni, aminek meg kellene térülni – de ilyen bizonytalanságban? Nekünk meg ott a szlovákiai finomítónk, ahonnan már nem exportálhatunk orosz olajból készült termékeket, de 30 százalékos kapacitással nem lehet egy finomítót működtetni.

Vagyis a piacról az a dízelmennyiség is hiányozni fog, amit a környék nagy dízelgyártója, a Slovnaft adott a régiónak?

Ha Pozsony nem szállíthat, akkor nagyon komoly mennyiség fog kiesni a régióból, Ausztriából, Csehországból, és nem tudom, honnan fogják pótolni, mert nincsenek erre kapacitások. Ez egy komoly probléma, és emellett mindig Magyarország a rosszfiú. Azt mondják, hogy Magyarország mindig csak akadékoskodik, pedig csak az érdekeinket védjük.

Egy részletesebb politikai értékelés felé nem nyitnám ki a beszélgetést, de szerintem nagyon sokat tettünk ezért az „akadékoskodó” képért, gondoljunk például a NATO-bővítésre! Ha megfordítom a gondolatát, talán azért is káros mindig akadékoskodni, mert amikor érdemi, racionális üzleti szempontjaink vannak, addigra már ugye belekerülünk abba a legyintős kalapba, hogy na ezek megint csak trollkodnak. De ha már a nemzetközi kérdések felé indultunk. Jó sok kutat kicseréltek a lengyel PKN Orlen csoporttal, amely belép a magyar piacra, a Mol pedig a lengyelre. Ezt a megállapodást nem befolyásolta, hogy közben itthon tombolt az ársapka?

Azért ennél hosszabb távon gondolkodik mindenki, a kutaknak a megtérülése 15 évre van kiszámolva. Érdekes, hogy egy nagyobb magyar-lengyel deal ötlete 18 éve, még az EU-csatlakozásunk előtt felmerült. De most végre megérkezünk Lengyelországba.

Az biztosan pozitív, hogy a Mol ott lesz ezen a nagyon méretes és dinamikus lengyel piacon, de talán az olvasóknak izgalmasabb, hogy mi lesz a hazai töltőállomás-piacon. A függetlenek közül lehetnek, akik tönkremennek, lesz Mol, OMV, Shell és a PKN Orlen. Van egy olyan feltételezés is a piacon, hogy hosszabb távon minden magyar fogyasztó rosszul járt az ársapkával, mert csak négy szereplő marad, akik majd jobban megértik egymást.

A piacon verseny lesz, most is az van. A nagykereskedelmi árképzésben is nagyon egyértelmű szabályok vannak. A kiskereskedelmi piacon pedig kőkemény a verseny, a fehér kutak nem fognak megszűnni.

A kitermelésre áttérve, nemrég bejelentették a vecsési olajtalálatukat, amiért a Magyar Nemzeti Banktól 5 millió forintos büntetést is kaptak.

Furcsa döntést hozott az MNB, mert ugyan elfogadta, hogy nem volt bennfentes információ, mégis szerinte túl nagy médiafigyelmet kapott az ügy, ezért be kellett volna jelentenünk. De ennél fontosabb a tény, a találat, és annak természetesen örülünk, és azt reméljük, hogy Vecsés, a magyar Dallas, vagyis Algyő lecsengő termelését tudja pótolni. Ma még azonban nem tudjuk, mekkora lesz a kitermelhető mennyiség. A magyar kitermelés annyiban azért mindig kiemelt fontosságú, mert, ha a Kárpát-medencében van kőolaj, az ellátás-biztonsági szempontból kedvezőbb, mert nem kell már ideszállítani valamelyik csövön. A kitermelési portfóliónkat amúgy mindig vizsgáljuk, de azt nem publikáljuk, merre nézelődünk. A teljes olajfeldolgozásunk évente közel 20 millió tonna, ezt valahonnan elő kell teremteni.

Nagy port kavart fel az is, hogy elindultak a hulladék-bizniszben. Lenne rá egy fogadásom, hogy erre se fogja azt mondani, hogy megbánta, de azért ezzel is van bőven córesz: a hulladékos szakma egy része hangosan tiltakozik a koncesszió, az átalakítások ellen.

Miért córesz ez nekünk? Inkább azoknak, akik tiltakoznak.

A Mol Nyrt. kerül be a hírekbe azzal, hogy a NER és a Fidesz segítségével 35 évre megkap egy üzletet, kiszorítja a korábbi szereplőket, és előnytelen ajánlatot ad a többi cégnek. Ennek nincsen kellemetlen reputációs hatása?

Ha megnézzük Magyarországon a hulladékgazdálkodás helyzetét, hogy hova sikerült eljutni ezzel a nagyon frankó, nagyon becsületesen működtetett rendszerrel, akkor én azt látom, hogy a büdös életben nem értük volna el azokat az uniós határidőket és célokat, amelyekkel én személy szerint nagyon egyetértek. Az vétek, hogy ma Magyarországon közel 50 százalékát betemetjük a hulladéknak, és mindemellett az államnak óriási veszteséget is okoz az egész rendszer.

Mit szól a Mol ahhoz, hogy feljelentés született Palkovics László ellen azzal, hogy a Molra írta ki a hulladék-koncessziót?

Az elmúlt évtizedekben kialakult hazai hulladékgazdálkodási rendszer nem hatékony. Több magyar ipari egység is külföldről vásárolja az alapanyagként felhasznált hulladékot. Ezek nagyon távol esnek az EU-s céloktól, vagyis az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy a hazai hulladékkezelést rendbe hozzuk. Ez a feladat komoly beruházási kötelezettségekkel jár. A Mol többek között azt vállalta, hogy a következő 10 évben mintegy 185 milliárd forintot fektet a hulladékgazdálkodási infrastruktúrába. Lehetett jelentkezni. Nem volt tülekedés.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex


Szóval nem bánták meg az indulást? Egyáltalán lezárult-e már az a folyamat, amelyben a piac korábbi szereplőit megkérdezték, hogy miben működnének együtt?

A piac szereplőivel folyamatosan egyeztetünk, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy elindultunk. A hulladék kulcskérdés a fenntartható jövő szempontjából, ezért kötelességünk ebben a témában előre menni. Ezt igenis egyszer és mindenkorra rendbe kell tenni. Az pedig fontos kérdés, hogy ki az, aki ezt képes megcsinálni, és ki az, akin a vállalás behajtható. Ki az, aki valóban tud majdnem 200 milliárd forintnyi beruházást vállalni? Szerintem ez a Mol. Az országnak pedig az az érdeke, hogy jól működő hulladékgazdálkodása legyen.

De ez a legjobb metódus?

A jelenlegi rendszer nagyon széttöredezett és pazarló. Egységes, hatékony infrastruktúrára van szükség. Ezt sokféleképpen szerették volna már átalakítani. De azt lehetett látni, hogy nem fog kijönni a matek, a megtérülés. 35 év lehet, hogy nagyon hosszú időnek hangzik, de ez egy hosszú, nagy költségekkel, és sok munkával járó feladat lesz, amit mi az olajiparból már ismerünk. Kőolaj-kitermelésre is kapunk ilyen koncessziókat, nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is. Angliában is kaptunk ilyet. Az átalakításnak van egy közgazdasági racionalitása. Ha azt szeretnénk, hogy ne külföldről hozzuk be a műanyaghulladékot feldolgozásra – mert most erre is van bőven példa –akkor változtatni kell, ez a közgazdasági racionalitás.

A közgazdasági racionalitás és a NER szerintem nem zárja ki egymást. A Mol a 35 éves koncessziós győzelemmel egy klubba került Mészáros Lőrinccel, aki 35 évig építhet autópályát, vagy Garancsi Istvánékkal, akik kaszinót kaptak ilyen hosszú időre.

Szerintem pedig majd meg kell nézni, hogy a koncesszió jól működik-e, vagy sem, ez a lényeg. Ezt a koncessziót azért kaptuk meg, mert elhitték nekünk, hogy azt a tervet, amit letettünk, meg is tudjuk valósítani.

A Mol sokszor beszél arról, hogy az energiaiparban három nagy cél él egyszerre: fenntarthatóság, megfizethetőség, ellátásbiztonság. Árról, ellátásról most sokat beszéltünk, de mi van a zöld szempontokkal?

Európa energiahordozóban extrémen szegény, főleg a kontinentális Európa. Most éppen lemondtunk a legközelebbi energiahordozóról, ami forrásként elérhető volt. Átállítjuk a váltókat, de a kiszolgáltatottság megmarad. Minden felértékelődik, ami fenntartható, ami nem arról szól, hogy gyorsan ma elégetek valamit, amit valahol megvettem a világpiacon. Mi is ezekre figyelünk, ez lehet biomassza, szélerőmű, geotermikus forrás, vagy akár zöld hidrogén is. Csak az utóbbinál fontos lenne, hogy ott használjuk, ahol célszerű, mi energiatárolási megoldásként tekintünk rá.

Egy aktualitásról is érdekelne a véleménye. Lantos Csabát nagyon régről ismeri, még a Rajk Kollégiumból. Lantos most energiaügyi miniszterként új tárcát vezethet. Mit vár tőle? Találkoztak már a kinevezés óta?

Találkoztunk, beszélgettünk, elmondtam, mit látok akut problémának. Mindig is az volt a viszonyunk a mindenkori államigazgatáshoz, a minisztériumokhoz, a miniszterelnökhöz, hogy akár jó, akár rossz a helyzet, mi elmondjuk a szakmai szempontokat. De azt is tudjuk, hogy a döntés az övék. Ők felelnek a választóknak, ők viselik a következményeket. Ez így lesz Lantos Csabával is, de annyiban valóban egyszerűbb a helyzet, hogy régről ismerjük egymást, nem kell köntörfalazni, és ha kell, tudunk egymással csúnyán is beszélni, nem feltétlenül kell magázódni. Szükség van-e rá? A TIM alatt teljesen eltérő fejlesztési területek voltak, amit már összetartani is nagyon nehéz volt. Más célok és kultúrák, ezt egy jó vezetői képességű embernek, nyugodt körülmények között sem könnyű irányítani, és az energetikában az elmúlt egy évben minden volt, csak nyugodt körülmény nem. Azt is borítékolni lehet, hogy ez a következő néhány évben is így marad. Vagyis szerintem egyértelmű, hogy a külön minisztériumnak van létjogosultsága.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!