Nagy Márton: Ki kell maradnunk a recesszióból!

2022. november 30. – 09:09

Nagy Márton: Ki kell maradnunk a recesszióból!
Nagy Márton egy októberi előadásán – Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Keményen odaszólt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a szerinte elkényelmesedett biztosítóknak a Mabisz szakmai szövetség konferenciáján. Az ágazat alighanem eltekintene a kormány hathatós beavatkozásától.

„A bankokkal vegyes a viszonyom, a biztosítókkal még kevesebb, de mindkét szektornak adottság vagyok, együtt kell működni velem” – kezdte egy fenyegetésnek is beillő mondattal Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az előadását a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai konferenciáján.

Rossz a helyzet, Európa elvesztette versenyképességét, nagy a lemaradás az Egyesült Államok és Ázsia ellenében is, és az energiaszektor csak rátett erre egy lapáttal, mert a gáz és az áram itt sokkal drágább, mint a tengerentúlon.

Az olaj ára most ugyan esik a recessziós félelmek és a kínai gazdaság gyengesége miatt, de a recesszió problémája, hogy megjelenik a dezindusztrializáció is, iparágak tűnnek el, a vegyipar, a műtrágyagyártás ki fog kopni Európából. Veszélyben van a papírgyártás és az üvegipar, de akár az autóipar is.

„Én nem látom az aktivitást, hogy az EU tenne ez ellen”

– vélte Nagy Márton.

Mi nem vagyunk Amerika, az Egyesült Államok a Lehman csődje után másnap elkezdte szabályozni a piacot, itt meg az energiapiacot még most sem szabályozzuk, nincs semmi reakció, le vagyunk maradva, nem hat hónappal, hetven évvel lassan.

„Ki kell maradnunk a recesszióból”

– vélte a miniszter, aki idén közel 5, jövőre 1-1,5 százalékos növekedést vár. Az infláció velünk marad, a 18 százalékos irányadó kamat extrém magasnak számít – hangsúlyozta Nagy Márton, aki reméli, hogy ez már a tetőzés.

Ha a dollár gyengül, az nekünk jó, vagyis drukkoljunk annak, hogy a Fed és az ECB nem emel annyi kamatot, mint amennyit a piac áraz.

Hogy lehet ilyenkor növekedni? A működő tőke bevonzása és a működő tőke bent tartása is fontos, ehhez is kell kedvező áron energia.

2023-ra 3,5 százalékos hiányt tervez a kormány, és abból nem enged, mert a hiánycélt tartani kell, az államadósság is csökkenni fog – biztatott a miniszter.

A magyar lakosság ugyanakkor továbbra is megtakarít, nem pedig felél, igaz, a biztosítói szakmának az nem jó hír, hogy az emberek nem feltétlenül a biztosítókhoz viszik a pénzüket. Ugyanakkor a biztosítói szakma stabil, csak nem használja ki a lehetőségeit, mindenki jól keres, de nincsen konszolidáció, megfagyott a szektor.

A szakmai konferencia reggel 8-kor kezdődött, de alighanem mindenki felébredt, amikor a miniszter már konkrétan a biztosítókról beszélt.

Az aktív magyar lakosságra fejenként három szerződés jut, ami nemzetközi összehasonlításban igen alacsony. Nagy szerint fejleszteni kellene a piacot, és bár nem mondta konkrétan azt, hogy ehhez elég lenne öt nagy bank és öt nagy biztosító, mindenképpen kevesebb szereplő is elég lenne, nem is értette a miniszter, hogy miért van ennyi szereplő. A magyar tulajdonhányad is elég alacsony, de a kormány az Aegon és az Union részleges megvásárlásával ezt növeli éppen.

Na és akkor ami miatt a szektor felébredhetett, Nagy Márton megígérte, hogy a szakma nagyobb figyelmet fog kapni, mind az egészség-biztosítások, mind az előtakarékosság, mind a lakásbiztosítások piacán versenyösztönzést, új szabályozást szeretne a kormány.

A végső cél az, hogy az ügyfelek jobban járjanak

– mondta a miniszter, aki azt sem zárta ki, hogy lesz még állami vásárlás az ágazatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!