Országos Kereskedelmi Szövetség: Lehetetlen felkészülni az éjszaka az árstopra

2022. november 9. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán késő este jött ki a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a csütörtöktől (november 10.) életbe lépő burgonya- és tojásárstop szabályait fekteti le. Erre reagálva adott ki közleményt az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

„Ezúton kérjük a vásárlók megértését, mivel a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni az éjszaka során. A rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek” – írta az OKSZ, ami szerint sok kis üzlet csak csütörtökön reggel értesül majd az új szabályokról.

Az OKSZ megjegyezte, hogy a családok ugyan 200 milliárd forint támogatáshoz jutnak az árstopokkal, de ennek terheit a kereskedők viselik.

Ezek után felsorolják, hogy milyen nehézségek vannak azzal, ha egy éjszaka alatt kéne megfelelni az új előírásoknak:

  • Az élelmiszerüzletek éjszaka zárva vannak, a rendelet megjelenését követően már nem dolgoztak a munkatársak, (kevés non-stop boltot nem számítva).
  • Mind a tojás, mind a burgonya esetében többféle terméket is értékesíthet egy-egy üzlet, így nem csak két darab árcédulát kell átírni, az árcédulák cseréjének pedig van egy időigénye, még akkor is, ha ideiglenesen kézzel írják ki az új árakat.
  • Az árváltozásokat bármilyen ok miatt a vállalkozások központja rendeli el, az üzleteik számára.
  • Rendkívül fontos, hogy az online pénztárgépek átállítása az új árakra a megfelelő nyugtaadáshoz elengedhetetlen, ennek is van egy időigénye, ráadásul megfelelő, szigorú feltételek mellett, tehát még ha az árcédulákat át is írják a kereskedők, a nyugtaadatoknak azokkal egyezniük kell.
  • A kötelező tájékoztató feliratokhoz szükséges további rendelet még nem jelent meg, ezek elkészítése is időigényes.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!