Elon Musk eladott 4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt

2022. november 9. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

346

Elon Musk eladott 19,5 millió Tesla-részvényt, összesen 3,95 milliárd dollár értékben – írja a Guardian. Mióta Musk 44 milliárd dollárért megvette a Twittert, közel 20 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt adott el. Legutóbb augusztusban, és akkor azt mondta, hogy nem tervez többet eladni.

Még így is nagyjából 135 millió részvénye van a Teslában, ami – bár nem teljesített az elvárásoknak megfelelően – 3,3 milliárd dolláros profitot termelt a harmadik negyedévben. A Tesla részvényeinek értéke idén már nagyjából 46 százalékot esett, de közel 200 milliárd dolláros becsült vagyonával továbbra is Musk a világ leggazdagabb embere.

A 44 milliárdos Twitter-vásárlás egyelőre nem kimondottan zökkenőmentes: Musk szerint sok cég visszavonta a reklámjait az oldalról, és bejelentett egy fizetős szolgáltatást, aminek még indulás előtt jóval megfelezte az árát.

A Twitteren eddig is szerezhetett kis kék pipát a neve mellé az ember, ha elég követője volt és bizonyította a személyazonosságát. Ennek az volt a lényege, hogy lehetett látni, hogy valóban a New York Times vagy a Fox News tweetel-e valamit, és nem csak egy kamuoldal próbálja meg magát kiadni valamelyik nagyobb médiumnak, politikusnak, színésznek, sportolónak.

Az új Twitter Blue keretein belül 8 dollárért bárki vehet majd egy ilyen kis pipát, de nagyon fontos kiemelni, hogy ezzel nem jár a személyazonosság hitelesítése. Egyes politikusok, nagyobb médiumok, üzleti partnerek és néhány közszereplő hitelesítheti majd csak a személyazonosságát, és ők kapnak egy „Official” plecsnit a nevük alá.

Ez Musk szerint erősíti a szólásszabadságot (amíg nem őt kritizálják vagy parodizálják), de jogvédők szerint sokan félreérthetik majd, hogy a kis kék pipa már nem egyfajta hitelességet jelent, hanem csak annyit, hogy a felhasználó kifizet havi 8 dollárt, de szó szerint bárki lehet.

A Twitter megítélésének az sem segített, hogy Musk az üzlet nyélbeütése után azonnal kirúgta a dolgozók nagyjából felét, majd sajtóértesülések szerint a Twitter volt, akit megpróbált visszavenni, mert kiderült, hogy az oldalnak szüksége van emberekre, akik dolgoznak rajta.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!