Eddig tartott Elon Musk fenenagy szólásszabadsága a Twitteren
2022. november 7. – 11:09
frissítve
Mozgalmas hétvége áll Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa mögött, aki nagy elánnal jelentett be új, vagy már régóta tervezett funkciókat újként, megígérte, hogy szólásszabadság lesz, de végérvényesen letiltott felhasználókat, majd minden jel szerint mégsem fogja bevezetni egy ideig még a 8 dolláros verifikációs lehetőséget.
Kezdjük a végén: a Twitter Blue névre keresztelt előfizetés arra lett volna jó, hogy bárki, aki fizet nyolc dollárt, megkaphatja az úgynevezett kék pipát a profiljára. Korábban a Twitteren ez a jel mutatta, hogy egy valós személy áll a profil mögött, a platform moderátorai pedig ingyen osztották ki azokat. A Twitter Blue viszont lehetőséget adott volna arra, hogy bárki megszerezze azt, ami igazolja a személyazonosságát.
A New York Times értesülései szerint a Twitter Blue bevezetésével várnak, annak ellenére, hogy már iOS-en a teszt miatt elérhető volt az előfizetés. Az ok pedig a november 8-i, amerikai félidős választások, azt ugyanis még megvárják. A lap nem tudott hivatalos választ kicsikarni a Twitter kommunikációs osztályától, mert mint írják, pénteken a nagy részüktől megvált a cég a tömeges leépítés során, amikor 3700 dolgozót tettek lapátra.
Musk 43 milliárd dollárért vásárolta meg a Twittert, és az átadásátvétel óta különböző formáit lebegtette a monetizációnak. A hétvégén felvetette azt a lehetőséget, hogy a Twitter nemsokára jobb feltételeket fog szabni a fizetett tartalomgyártóknak, mint a Youtube, bár a pontos részleteket csak két hét múlvára ígérte. A New York Times szerint felmerültek még olyan lehetőségek bevételi forrásként, mint pénzt kérni a felhasználók közötti szöveges üzenetekre, vagy fizetőssé tenni a hosszabb videók feltöltését.
Ugyan nem bevételi forrásként, de Musk bejelentette, hogy fejleszteni fogják a Twitter keresőjét (ami őt jelenleg a 98-as Infoseekre emlékezteti), illetve hogy be fogja vezettetni a hosszabb szövegek posztolását is, ezzel véget vetve annak, amit ő úgy hív, hogy a „jegyzet screenshotolások abszurditása”. A Twitteren egy bejegyzés hosszát korlátozzák, a felhasználók pedig azzal a kiskapuval játszották ki, hogy a telefonjuk jegyzetelő appjában megírtak egy hosszabb szöveget, arról készítettek egy képet, és fotóként posztoltak. Egy időben ez volt a széles körben elfogadott módja a híres emberek nyilatkozatainak.
Azonban a hosszabb szövegek posztolása nem Musk fejéből pattant ki, az ő hatalomátvétele előtt jóval már elkezdett a Twitter egy hasonló funkción dolgozni, aminek Articles volt a neve, úgyhogy ha bevezetik, az nem feltétlenül az új vezérnek lesz köszönhető.
Musk egyik első bejegyzése a platformon új tulajdonosként az volt, hogy mostantól „legális a komédia,” majd egy szavazásban arról voksoltatta a követőit, hogy fontos-e a szólásszabadság a Twitteren. Úgy néz ki, hogy ez csak arra vonatkozott, amikor nem róla viccelnek szabadon. A Twitter Blue bejelentésével nagyjából egy időben elszaporodott azoknak a profiloknak a száma, amik már verifikálva voltak, tehát létező személyhez kötődtek, viszont átnevezték magukat Elon Muskra, és úgy tettek – egyértelműen viccből –, mintha ő posztolna. Ezeket a profilokat még a hétvégén elkezdték sorban törölni.
Vasárnap este pedig Musk kiírta, hogy mostantól a komédia mégsem teljesen legális, ugyanis azokat a profilokat, amik másoknak adják ki magukat, és nem teszik egyértelművé, hogy egy paródiáról van szó, véglegesen tiltani fogják. Ha egy kék pipás felhasználó nevet vált, el fogja veszíteni a kék pipáját.
Többek között Sarah Silverman és Kathy Griffin komikusok is így jártak, nyom nélkül törölték a fiókjukat. Griffin aztán az elhunyt édesanyja profiljával tért vissza Twitterre, és kezdett el parolázni Muskkal, aki többek között azt írta neki, hogy 8 dollárért visszakaphatja a régi profilját.
A Verge megjegyzi, hogy eddig a Twitteren egy háromlépcsős megoldás volt az ilyen profilok szabályozására, aminek a harmadik, legsúlyosabb lépése volt a végleges kitiltás. Úgy tűnik, hogy Musk ezt egy személyben felülírta, annak ellenére, hogy nem olyan régen még azt ígérte, hogy amióta átvette az oldalt, semmit nem változtattak a moderálási módszereiken.
Az egész folyamatban az a különösen bizarr, hogy Musk, a világ leggazdagabb embere, a Twitter tulajdonosa minden szándékot, tervet, elképzelést azon a platformon jelent be, amit megvásárolt, és aminek a dolgozóiból több ezret elküldött nemrég. Az odáig vezető útról, a platform megvásárlásáról, átvételéről itt írtunk egy alapos cikket.