Több mint 40 százalékkal esett vissza az eladó lakások iránti érdeklődés tavaly októberhez képest

2022. november 2. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 40 százalékkal esett vissza az eladó lakások iránti érdeklődés tavaly októberhez képest – derült ki az ingatlan.com októberi kereslet-kínálati összesítőjéből.

Pest megyében több mint 50 százalékkal, Budapesten, Heves, Győr-Moson-Sopron, Csongrád-Csanád és Zala megyékben 41-43 százalékos volt a csökkenés. Közben Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna, Békés, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben kisebb mértékben, 22-29 százalékkal esett vissza az érdeklődés.

„A kereslet és a kínálat októberi alakulása nem jelent meglepetést, ugyanis az infláció gyorsulása, a reálbérek emelkedésének jelentős lassulása, a rezsiszabályok változása – ezzel összefüggésben a megélhetési kiadások növekedése – miatt továbbra is óvatosak a lakásvásárlást tervezők” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette, hogy ebben a helyzetben az eladóknak alkalmazkodniuk kell a keresleti oldalhoz, azaz a lakáspiaci drágulás lassulása várható.

Balogh a Telexnek elmondta, hogy a kereslet ilyen mértékű csökkenésében az is szerepet játszik, hogy a tavalyi évhez képest jelentősen nőttek egyes lakáshitelek kamatai. Emellett a potenciális vevők jelentős része nehezebben tervez előre, mint egy évvel ezelőtt: sokan csak most szembesülnek az új rezsiszámláikkal, így azt is nehezebb megbecsülni, hogy mennyi lehet a kinézett ingatlan rezsiköltsége. Ráadásként az építőanyagok drágulás miatt a lakásfelújítások költsége is nagymértékben nőtt 2021-hez képest. Emiatt a vevők inkább kivárnak az új ház vagy lakás vásárlásával.

A másik oldalról nézve: az országos kínálat minimálisan nőtt októberben, 1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Közel 33 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők az ingatlan.com-on. A legjelentősebb növekedést a községek könyvelhették el, a legkisebb településeken 9 százalékkal bővült a feladott lakás- és házhirdetések száma tavaly októberhez képest. A megyeszékhelyeken 4 százalékos volt a növekedés. Az eladó ingatlanok teljes kínálata is bővült: október végén több mint 165 ezer eladó ingatlanhirdetésből válogathattak a vevők, szemben az egy évvel korábban elérhető 155 ezer eladó ingatlanhirdetéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!