A brit miniszterelnök lemondása ráirányította a figyelmet az angol font mélyrepülésére

Szeptember végén 37 éves mélypontra esett az angol font a dollárral szemben. Azóta a mélyülő válság ellenére kicsit erősödött a deviza, de az alulteljesítés így is szembetűnő. Miközben korábban sokan figyelték a paritást, vagyis azt, hogy az eurót és a dollárt mikortól cserélik egy az egyben, újabban ez már a dollár és a hagyományosan másfélszer erősebb font esetében is realitássá vált.

Egy furcsa év

Különös éve van a devizapiacoknak. Ezt természetesen a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hiszen a forint az egyik legrosszabbul teljesítő deviza, de miközben a magas energiaimport és a romló külkereskedelmi hiány fő tényezővé vált, sok meglepetés is szembejött. Az például sokakat meglephetett, hogy

az Oroszországtól távoli, viszonylag jó kereskedelmi egyenleggel rendelkező Peru, illetve Brazília devizái voltak a legerősebbek, míg a magyar forint mellett az angol font és a norvég korona (!) a legvacakabbak.

Minderről a Concorde Podcast két részes devizakereskedelmi adásában is szó esett, amelynek cikkünk szempontjából relevánsabb része itt érhető el.

A norvég mélyrepülés arról szól, hogy a norvégok helyzete annyira jó, hogy az már rossz. Norvégia eszelős mennyiségű pénzt csinál a magas földgázárak idején, de a devizák árfolyama nem ezen múlik, hanem mindig a piacon, vagyis az ár a folyó eladások és folyó vételek egyenlegéből alakul ki.

Nos, Norvégiának olyan hihetetlen mennyiségű pénze van már, hogy a szénhidrogén-bevételeit nem kell koronára cserélnie, inkább befekteti a világ tőkepiacain, így hiába van nagyon jó helyzetben Norvégia, norvég koronát senki nem keres a piacon, annak árfolyama képes esni.

A font zuhanórepülése

Nos, a fonttal egyáltalán nem az a helyzet, hogy jó lenne a makrogazdaság. Mint Buró Szilárd, az Equilor Zrt. elemzője mondja, az Egyesült Királyságban sok negatív rövid távú hatás azonosítható:

• már két számjegyű az infláció,
• a GDP növekedése alacsony, sőt a második negyedév óta negatív,
• most pedig éppen Liz Truss miniszterelnök lemondásával is jól jellemezhető állandósult politikai válság uralkodik.

Ehhez középtávú negatívumokat is bőven hozzátehetünk:

• a brexit negatív hatásai egyre erősödnek,
• hiteltelen a pénzügyi politika, összevissza ugrál a vezetés, hogy éppen megszorítást, vagy adócsökkentést alkalmaz, quantitative tighteninget (mennyiségi szűkítést), vagy quantitative easinget (mennyiségi lazítást) alkalmaz,
• és a brit gazdaság fő erősségei is romlanak, a pénzügyi szolgáltatások a munkaerő szűkössége és az EU-n kívüliség, a nagy, gyarmati időkből örökölt (részben nyersanyaggal foglalkozó) cégek üzlete pedig az ellátási láncok zavarai miatt.

Így már nem is csoda, hogy a font 18-20 százalékkal ér kevesebbet idén a dollárral szemben, mint tavaly októberben. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a britek egyelőre alacsonyan, 2,25 százalékon tartják az alapkamatot.

Az Euronews cikke azt emeli ki, hogy ez a fontgyengülés már a briteket is zavarja, nemcsak azért, mert aktív turisták, és a Covid óta erre különösen ki vannak éhezve (sok olyan hely van a világban, amit nyaranta ellepnek az angolok), hanem azért is, mert most minden drágább lesz.

Hiszen drágult az import, még nehezebb lett a növekvő energiaköltségek kifizetése.

Az eddigi leggyengébb értékekről (1,03 dollárt ért ekkor) most egy kicsit visszaerősödött a font, ráadásul meglepő módon részben azért, mert a hiteltelen kormányzati pávatáncának főszereplői, előbb Kwasi Kwarteng a megszorításokat hirtelen adócsökkentésre váltó pénzügyminiszter, majd exfőnöke, Liz Truss miniszterelnök is lemondtak.

Hiteltelen és furcsa

A font mélyrepülését elemző cikkek nem felejtik el megjegyezni, hogy mindez éppen 30 évvel a nagy fontkudarc, vagyis a Fekete Szerda után következett be, és a britek talán azóta nem éltek át ilyen reputációs kudarcot.

Mint erre korábban már utaltunk, a Bank of England most újra kötvényeket vásárol (vagyis lazít), erre azért volt szükség, mert szinte csődközelbe kerültek a brit nyugdíjpénztárak, emiatt most egyfajta vészforgatókönyv van érvényben október végéig.

Ha megnézzük Nagy-Britannia számait, a brit gazdasági mutatók egy része nagyjából fejlődő piaci értékeket vett fel. (Itt követhetőek a Trading Economics adatai.)

A pánik többször emlegetett jele volt az is, hogy a britek egy 70-80 milliárd fontos szigorítás helyett visszatértek a quantitative easinghez, vagyis a lazításhoz. De nem növelte a britek hitelességét az sem, hogy mint a BBC is írja, az IMF is kénytelen volt figyelmeztetni a brit gazdaságpolitikát.

Kovács Krisztián (Concorde) nem éppen finom példája szerint ha a piacon egész nap esik a rothadt krumpli ára, majd jön valaki, és aranyáron elkezd ilyen romlott árut venni, akkor ő nem normalizált egy rossz piacot, hanem éppen hogy ő hozott torzítást.

Mindezt annak kapcsán mondta a szakember, hogy a szokásosan elég arrogáns brit indokolás az volt, hogy azért kellett újra kötvényeket vásárolni, hogy ezzel a jegybank kiigazítsa a piaci diszfunkciókat. Pedig valójában nagyon úgy tűnik, hogy nem a piac reagált rosszul.

Egy régi analógia: Soros kontra Nagy-Britannia

Mivel a brit devizapolitika aktuális zavarai nagyon erősen emlékeztetnek egy 30 éves születésnapra, sokakban fel is merült az 1992-es analógia, amikor hasonlóan rossz idők jártak a fontra.

A nyolcvanas években a devizapiacokon is felerősödtek azok a nagy közös elképzelések, amelyek az EU-t létrehozták. Az euró bevezetését megelőzően 1979 és 1999 között az Európai Monetáris Rendszer (European Monetary System) EMS uralkodott, amelynek célja az egységes pénzre törekvő európai országok árfolyam-stabilitásának megteremtése volt.

Az EMS 1991-92-es krízise, illetve ennek 1992-es drámája elsősorban Soros György negatív hírnevét teremtette meg, a befektető pénzpiaci alapjai révén ugyanis gyakorlatilag destabilizálta a brit fizetőeszközt, amely ki is lépett később a rendszerből, ám valójában nem Soros támadott, hanem Nagy-Britannia hagyta magát védtelenül.

A válság alapja az volt, hogy az uniós rendszerbe belépő tagországoknak kijelölték a belépés feltételeit, illetve a betartandó kritériumokat. A font alaposan felértékelt állapotban került az európai árfolyammechanizmus-rendszerbe, ezt ugyan a németek tökéletesen látták, de el voltak foglalva a saját nagy ügyükkel, vagyis az újraegyesítéssel.

Soros György érdeklődését felkeltette a font helyzete, ő és Quantum Fund nevű alapja profitszagot érzett a font értékelési anomáliái körül. Az egész spekuláció legfontosabb információja, a jegybankok németmárka-pozíciója volt, ebből lehetett ugyanis látni, hogy mennyire változott a bizalom, mennyire hisznek még az érintettek a rendszer fenntarthatóságában, vagy mennyire menekültek a font és más fizetőeszközök felől, a valóban erősnek hitt német valuta mögé.

Neki a briteknek

Sorosék egyre világosabban látták, hogy a font védhetetlen, ezért fontban felvett kölcsönöket márkára váltották, vagy éppen a határidős devizapiacokon álltak be shortra fontból és longra márkából, vagyis későbbi időpontra is fontot váltották át márkára.

Soros kockázatot is vállalt, hiszen a jegybankok makacskodhattak volna, ha a német Bundesbank a Bank of England segítségére siet, akkor korlátlanul rendelkezésre állhatott volna a márka az igények kielégítésére.

Mindenesetre a történet végén Helmut Schlesinger, a német Bundesbank elnöke elejtett egy megjegyzést a valutarendszer szükséges kiigazításairól, mire mintha egy duzzasztógátat zúzott volna szét, az egész világon mindenki fontot adott el, és márkát, vagy más menekülővalutákat vásárolt. London utolsó kísérlete szeptember 16-án két, egyenként kétszáz-kétszáz pontos kamatemelés bejelentése volt, ami normál esetben a magasabb megtérülések reménye miatt ismét az angol pénz felé terelhetett volna befektetőket, ám a hisztérikus hangulatban semmi nem segített.

Nagy-Britannia akkor összeomlott

1992. szeptember 22-én azután leértékelték a fontot, és kivették az árfolyam-mechanizmusból. Az angol pénzügyminiszter Norman Lamont megbukott, a Bank of England devizatartalékai vészesen apadtak, délutánra bedőlt a légvár, és kilenc százalékot zuhant a font jegyzése, a spekulánsok örömtáncot jártak, Soros egymaga egymilliárd dollárt nyert az ügyleteken (ez a nyereség akkor több pénz volt, mint itthon Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc vagyona együtt.).

Arra talán kevesebben emlékeznek, hogy a vérszemet kapó spekulánsok 1992 szeptemberében megtámadták Olaszországot, Svédországot, Írországot, sőt még Spanyolországot is, igaz, a fonthoz hasonló összeomlást azonban már nem tudtak előidézni, de azért leértékelték ezeket a devizákat is. Az európai árfolyammechanizmust – természetesen nem függetlenül Soros támadásától – 1993-ban szervezték át, majd kijelölték a Frankfurtban székelő új egységes intézmény, az Európai Központi Bank kereteit.

A támadás végül sikert ért el, majd 1999. január elsején 11 euróövezetbe tartozó ország nemzeti valutája helyett elindulhatott az egységes európai pénz, az euró. Vagyis a britek akkori mélyrepüléséből már született valami közös eredmény, most az Egyesült Királyság nincsen az unióban, kudarcai nem segítenek másokon, de rajtuk végképp nem. Írjuk mindezt abból az országból, amelynek a devizája még a fonthoz képest is gyengült a háború kirobbanása óta.