Az átalányadózók jövőre megszabadulnak a havi bevallás terhétől

2022. október 17. – 15:11

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormány célja jelenleg az, hogy a gazdaságot felzárkózási pályán tartsa, a foglalkoztatás szinten maradjon és továbbra is legyenek beruházások; így készül fel az ország a háború utáni helyzetre” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfői konferenciáján az MTI szerint.

Varga Mihály pénzügyminiszter – Fotó: Máthé Zoltán / MTI / MTVA
Varga Mihály pénzügyminiszter – Fotó: Máthé Zoltán / MTI / MTVA

Az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások.

  • Az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk.
  • Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek.

Varga Mihály közölte: ha úgy látják, a munkahelyek megőrzésére is indítani fognak programot. Egyelőre a foglalkoztatásban nem történtek drasztikus változások, vannak olyan cégek, amelyek leépítéseket terveznek, de a munkanélküliség továbbra is rendkívül alacsony.

A jegybank legutóbbi döntéseit kommentálva Varga Mihály azt mondta: a monetáris politikában olyan lépések születtek, amelyek a stabilitást szolgálják. Megerősítette, hogy a hitelkamatok 10-15 százalék felé fognak emelkedni és az éves átlagos infláció idén 14 százalék körül lesz.

Varga az utóbbi egy évben nem olvasott olyan elemzést, amely optimista lett volna, a gazdasági folyamatok világszerte a recesszió irányába mutatnak, a piacok szűkülnek, a lehetőségek korlátozódnak, a német és az amerikai konjunktúraindexek is lefelé mutatnak.

„Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk állapodni az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó forrásokról”; a megfogalmazott elvárások teljesítése folyamatban van, decemberben jóvá is hagyhatják ezeket – mondta Varga Mihály.

Az európai recesszió egyre valósabb jóslat, a Nemzetközi Valutaalap például kedden bejelentette, hogy 2023-ra recessziót jósolnak Németországban és Olaszországban is. A magyar recesszió kérdése bár Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jóslata szerint nem létezik, azért nem mindenki ért vele egyet: számos közgazdasági elemző, de még maga Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is arról beszélt szeptember végén, hogy

„Majdnem biztos, hogy a világban, Európában és persze Magyarországon recesszió következik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!