Rezsiárak: négy hónapra bezár Magyarország legnagyobb szállodája

2022. október 17. – 22:28

Másolás

Vágólapra másolva

November elsejétől előreláthatólag február 28-ig bezárják a budapesti Danubius Hotel Hungáriát – írja a turizmus.com. A cég tájékoztatása szerint ebben az időszakban a jelenlegi foglaltsági előrejelzések mellett nem tudnák nyereségesen üzemeltetni a szállodát.

A Danubius Hotel Hungária a budapesti Rákóczi úton, a Keleti pályaudvarral szemben található. 499 vendégszobájával ez Magyarország legnagyobb szállodája.

A Danubius Hotelsnek több más neves szállodája is van az országban, a Rákóczi útit leszámítva a maradék zavartalanul üzemel tovább. A szintén hozzájuk tartozó Béke Hotel felújítása nyáron fejeződött be, most már látogatható, a Danubius Hotel Astoria 44 szobájának felújítását pedig májusban fejezték be.

Az egekbe lövő rezsiárak miatt magyarországi szállodák, éttermek, kocsmák, fürdők egész sora zár be mostanában. Legutóbb éppen az derült ki, hogy a szegedi Anna Fürdő és a mezőkövesdi Zsóry Fürdő egy része is be fog zárni idén télen.

Erről a témáról ide kattintva angol nyelven is olvashat a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!