Várkonyi Andrea is beszállt Mészáros Lőrinc tevebizniszébe

2022. október 10. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az eddigi négyről hat főre nőtt a tulajdonosok száma a Mészáros Agro Kft-ben, amely fő tevékenysége szerint gabonaféle, hüvelyes növény, olajos mag termesztésével foglalkozik, de van egy ritka tevékenységi köre is, a teve, teveféle tenyésztése. Szeptember végén a felcsúti székhelyű cég új tulajdonosai közé bekerült Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea is, aki a Tv2 igazgatósági tagja is.

Tevetenyésztéssel összesen hét cég foglalkozik Magyaroroszágon főtevékenységként, az mfor.hu szerint maga a cég egyelőre nem túl aktív, tavaly nem volt bevétele, a jegyzett tőkéjét viszont idén augusztusban 4,5 millió forintra emelték.

Ezzel Várkonyi Andrea az EKHO Belvedere nevű cég után már a második Mészáros-cégben lett tulajdonos, de tavaly november óta tagja a TV2 Média Csoport igazgatóságának is, valamint a Whitedog Media Kft. nevű reklámcégéből legutóbb csaknem 300 millió forint osztalékot vett ki.

Várkonyi szeptember közepén adott interjút a HOT Magazinnak, amiben azt mondta, a saját erejéből jutott el oda, ahol most tart. Várkonyi tavaly szeptemberben ment hozzá Mészáros Lőrinchez, aki Magyarország leggazdagabb embere, aki a tavalyi zárszámadás alapján 480 milliárd forinttal rendelkezik, ami 60 milliárddal több, mint egy évvel ezelőtt.

Várkonyi és Mészáros esküvőjéről helyszíni riportban is beszámoltunk, már amennyire a körülmények engedték, az álomesküvőn a vendégek modern és klasszikus fogások közül is választhattak, volt például fésűkagyló-wakamé, homár crème fraîche és karcagi birkapörkölt is.

(444.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!