Öt százalékban maximálták a csok büntetőkamatát

2022. szeptember 30. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fellélegezhetnek azok, akik családi otthonteremtési kedvezményt (csok) vettek fel. A kormány öt százalékban maximálta a csok büntetőkamatát – az erről szóló rendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az eddigi szabályozás szerint az alapkamattal vagy legrosszabb esetben annak ötszörösével megegyező büntetőkamattal kellett visszafizetni a felvett hitelt, ha például nem sikerült teljesíteni a csokért vállalt gyermekszámot.

A Bank360 elemzése szerint ez a csok indulásakor nem jelentett nagy fenyegetést, mert az alapkamat egy százalék alatt volt. Mostanra azonban a jegybanki alapkamatot 13 százalékra emelték, így jobb esetben az aktuális személyi kölcsönök kamatát kellene fizetniük a kedvezményes hitelt felvevőknek.

Rosszabb esetben viszont ennek ötszörösén, azaz 65 százalékon, ami a portál elemzése szerint már bőven az uzsorakamatszint felett van.

További könnyítést jelenthet, hogy amennyiben egy házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni a csok felvételénél, akkor nem a gyermekvállalási határidő lejártáig, hanem a lejártát követő 90 napon belül kell az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatot a hitelintézetnek bemutatni. Ebben az esetben ugyanis a határidő két évvel meghosszabbodik – írja a Bank360.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!