Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline

2022. szeptember 29. – 07:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Október 1-jétől heti négy napban is dolgozhatnak a Libri-Bookline irodai dolgozói. A könyvpiaci vállalat szerint ettől még nem csökkentik a dolgozók fizetését, de az eddigi nyolc óra helyett nyolc és fél órára emelik a napi munkaidőt.

Egyelőre öt hónapos tesztüzemmel indulnak, és az új munkarend – tehát a heti 34 órás munkahét – nem lesz kötelező a dolgozóknak.

A cég vezérigazgatója a döntést azzal indokolta, hogy a világjárványban már eleve leegyszerűsítettek folyamatokat, működési mechanizmusokat, „és úgy gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy a munkatársainknak több időt biztosítsunk a pihenésre és a feltöltődésre úgy, hogy az ne menjen az eredményesség rovására”.

A Mathias Corvinus Collegium 5,4 milliárd (adófizetőktől származó) forintért egyébként nemrégiben megszerezte a Libri-Bookline Zrt. közel harmadát. Az MCC és a másik meghatározó tulajdonos, Balogh Ákos két fordulóban sem tudott dűlőre jutni az osztalék mértékéről. Így hosszú évek után először a cég most nem fizet osztalékot. Erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!