Erősen veszteséges lett a rezsicechet álló MVM

2022. szeptember 29. – 07:51

frissítve

Erősen veszteséges lett a rezsicechet álló MVM
Czepek Gábor, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója beszédet mond az 52. Nemzetközi Gázkonferencia megnyitóján Siófokon, a Hotel Azúrban 2022. szeptember 27-én – Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Sok érdekesség kiderül a cégcsoport első féléves riportjából. A nagyobb forgalomhoz már jelentősen kisebb eredmény és jóval magasabb adósság párosul. Ugyanakkor immár hivatalosan is látszik, hogy a cég kritikus vezetékes infrastruktúrája az MVM-é marad, nem került át az Antenna Hungáriához és így áttételesen a 4iG cégcsoportba.

Megjelent az állami MVM Energetika Zrt. első féléves jelentése a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A legjobban természetesen mindenkit az eredmény (jelen esetben a veszteség) mértéke érdekelt, hiszen az MVM állja a teljes rezsicechet, vagyis az elképesztő ütemben megnövekedett gáz- és áramárak lakossági finanszírozását.

Nos, a cég forgalma 1082,3 milliárd forintról, 2429,4 milliárd forintra nőtt a bázisidőszakhoz képest (az első félévben még nem volt rezsinövelés, de a magasabb árat sok intézményi fogyasztó esetében érvényesíteni tudta a cég), de valóban a jövedelmezőség romlott, az adózott eredmény 28,3 milliárd forintról mínusz 81,1 milliárd forintra változott.

Sok kötelezettség

Egy magánvállalat esetében ezekhez a számokhoz viszonyítva nem nézne ki jól a 4127,1 milliárd forintról 5998,2 milliárdra duzzadt kötelezettségállomány, de az MVM esetében természetesen azt lehet tudni, hogy a hitelek mögött az állam adta biztonság áll.

A társaságnak a földgáz és a villamos energia beszerzési és átlagos értékesítési ára közötti marzsromlása és a forint euróval szembeni gyengülése sem tett jót.

A jelentés szöveges része is kitér arra, hogy a csoport Mager Andreától átkerült Palkovics Lászlóhoz, vagyis szakszerűbben: az MVM Zrt.-ben a tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a Technológiai és Ipari Minisztérium gyakorolja 2022. május 27-től. Ezt megelőzően a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter töltötte be ezt a szerepet.

Only you

Fontos változás volt emellett az időszakban, hogy 2022 áprilisában az MVM Zrt. 100 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Áramszolgáltató Kft.-ben. A tranzakciónak köszönhetően most már az MVM Csoport látja el a teljes hazai egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásban érintett, elsősorban lakossági ügyfélkört. Vagyis, kicsit negatívabban leírva mindezt, immár a rezsiharc minden vesztesége ezt az állami cégcsoportot terheli.

A tökéletes vihar

Ugyanakkor a cég szempontjából alighanem a „működési kockázatok” résznél felsorolt elemek miatt lesz emlékezetes ez a félév.

Az Oroszország és Ukrajna között háborús szintre eszkalálódott konfliktus hatása leginkább az energiaárak, nyersanyagárak alakulásán érezhető az MVM Csoport tekintetében.

Az energiaárak mellett a különféle alapanyagok, termékek (pl. alumínium, acél) ára is jelentősen megemelkedett. A forint euróval szembeni árfolyamában is – nagy volatilitás mellett – forintgyengülés volt tapasztalható, a magyarországi referencia-kamatlábakban is növekedő tendencia figyelhető meg.

Az energia-, az alapanyagok árának növekedése, a forint euróval szembeni árfolyamának alakulása, illetve a növekedő finanszírozási költségek befolyásolják az MVM Csoport eredményességét, finanszírozási igényét.

A 91 oldalas, rendkívül részletes jelentés hosszasan kitér a kötelezettségekre, a kockázatokra, a leányvállalatok szintjén is bemutatja a jövedelmezőséget.

A hálózat marad

Végül egy érdekesség, amelyről anno sokat írtunk, és amit ugyan már lehetett tudni, de azért hivatalosan mégis más.

Szóval, a

„az MVM Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. között az AH NET Zrt. részvényeire vonatkozóan létrejött adásvételi szerződés az Antenna Hungária Zrt. általi elállás okán 2022. augusztus 31-én megszűnt. Tekintettel arra, hogy az AH NET Zrt. tulajdonosa jelenleg is az MVM Zrt., a társaság részvényesének személyében nem történt változás.”

Akit érdekel ez a rendkívül fontos történet, itt elolvashatja, hogy az Antenna Hungária, majd áttételesen a 4iG vetett szemet a kritikus hálózatokat működtető cégre, de akkor sokféle akadály tornyosult a deal előtt. Ebből a mondatból úgy tűnik, hogy a tulajdonosváltás végképp lekerült a napirendről. Bár, ahogy mondani szokták,

soha ne mondd azt, hogy soha.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!