Januártól 71%-kal drágább a havi sztrádamatrica, az éves 49 ezer forint lesz, a teherautósok díját már októbertől emelik

2022. szeptember 20. – 05:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendszeres sztrádahasználóknak kedvezően, a rövidebb időszakra autópálya-matricát vásárlóknak és a teherautósoknak igencsak kedvezőtlenül változnak az útdíjak – derül ki abból a közleményből, amit hétfő éjszaka adott ki a 2023-as autópályadíjakról a Technológiai és Ipari Minisztérium.

Az eddig hatályos, 2020 óta érvényes szabályok szerint, mint azt korábban mi is megírtuk, az augusztusi infláció mértékével emelik az útdíjat január elsejétől, ami 15 százalékos emelést (és például 4420 forintos tíznapos és 54 ezres éves matricát) jelentett volna. A minisztérium azonban átírta a szabályokat – holott Palkovics László miniszter 11 napja még azt mondta: „hoztunk egy szabályt egyszer, ami ezt a szabályt írta le. Ezen nem nagyon hiszem, hogy kívánnánk változtatni” –, ami kedvező az éves matricát vásárlóknak, viszont nagyon keményen büntetni a 10 napos vagy havi útdíjat fizetőket.

„A magyar vásárlók körében kelendőbb éves országos és megyei e-matricák ára mindössze öt százalékkal emelkedik 2023 elején” – olvasható a közleményben. Ez azt jelenti, hogy az idei csaknem 47 ezer forintról mindössze 49 190 forintra nő a személyautósok és motorosok éves, 2024. január 31-ig érvényes országos autópálya-díja. Az éves megyei matricák szintén 5 százalékkal drágulnak, 5450-ről 5720 forintra.

A buszosok sztrádahasználata minden időtartamra (tehát tíz napra, egy hónapra és egész évre) az augusztusi infláció harmadával drágul, az éves országos útdíjuk így például 228 850 forint lesz.

A személyautósok és a motorosok viszont nagyon megszívják, ha csak tíz napra vagy egy hónapra vásárolnának matricát. A minisztériumi közleménynek az a mondata, miszerint „a díjrendezés az európai irányelvekben rögzített szinthez arányosítja a havi és heti termékek ellenértékét”, valójában 44-72 százalékos áremelést jelent.

„A havi autós jogosultság díja 8900, a 10 napig használható hetié pedig 5500 forint lesz 2023 elejétől” – olvasható a közleményben. A személyautósok most havi 5210 forintot fizetnek egy hónapra, míg a tíznapos matrica nekik 3820 forintba kerül. A motorosok tíznapos útdíja nő a legnagyobb arányban, 1600 forintról 2750-re, ami csaknem 72 százalékos áremelést jelent. (Az ilyen rövidebb időre szóló matricákat főleg a tranzitforgalomban részt vevők és a turisták vásárolják a minisztérium tájékoztatása szerint.)

Érdekesen alakulnak a 7 személyesnél nagyobb személyautók, lakókocsik és a legfeljebb 3,5 tonnás kisteherautók díjszabásai. A 19/2022. (IX. 19.) számú TIM rendelet 2. melléklete szerint, mint az alábbi táblázatban is látható, az éves országos matricadíjuk brutálisan, 49 százalékkal nő – idén a személyautósokhoz hasonlóan 46 850 forintot kellett fizetniük, januártól csaknem 70 ezret kell – a többi tarifájuk viszont csak 5 százalékkal emelkedik.

Autópálya-használat díjai 2023. január 1-től a főbb járműkategóriákban (ár forintban és zárójelben a drágulás mértéke százalékban)

országosmegyei
Díjkategóriaheti (10 napos)haviéveséves
Személyautók (D)5500 (43,98%)8900 (70,82%)49 190 (5%)5720 (4,95%)
Motorok (D1M)2750 (71,88%)4450 (63%)49 190 (5%)5720 (4,95%)
Kisteherautók (D2)8000 (4,8%)12 600 (20,9%)69 830 (49%)11 450 (5%)
Buszok (B2)17 730 (4,97%)25 150 (5%)228 850 (5%)22 890 (5%)

A közleményből az is kiderül, hogy a teherautósokat sem kíméli a minisztérium: már idén októbertől emelik az útdíjaikat, miközben azt csak januárban kellett volna megtenni („a teherautók megtett úttal arányos rendszerében az inflációkövető emelés időpontját január elsejéről az idei évtől október közepére hozzák előre” – szól a közlemény). A teherautósok most a főutakon 22,58-101,6 forintot fizetnek kilométerenként, míg az autópályákon 53,11-161,83 forint a kilométerenkénti útdíjuk.

Frissítés: A technológiai és ipari miniszter 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelete
egyes miniszteri rendeleteknek az útdíjfizetéssel összefüggő módosításáról című, hétfő éjszaka kiadott jogszabályból kiderül: a „kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra mértéke” 26 százalékkal emelkedik. A jogszabály egy másik pontján pedig az olvasható, hogy az „áralap a tárgyévet megelőző év augusztus hónapjára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző második év augusztusához viszonyított fogyasztói árindex emelkedése esetén, az emelkedéssel megegyező mértékben, a tárgyév első napjával tízforintos kerekítési pontossággal módosul.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!