10 százalék alatt már nemigen kapunk lakáshitelt

2022. szeptember 19. – 08:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belehúztak a legnagyobb hazai bankok a kamatemelésbe, miután augusztus végén az MNB monetáris tanácsa 11,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Szeptember közepén több bank is 1 százalék körül vagy még annál is jobban növelte a lakáshitelei kamatait a Bank360 elemzése szerint.

  • Az OTP Bank az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghiteleknél emelt 1 százalékpontot a kamatokon, ami érintette a lakásvásárlásra, építkezésre, lakáscélú és egyéb hitelek kiváltására felvehető kölcsönöket is. A lakáscélú hitelek kamata így szeptember 15-től kedvezmények nélkül 12,05 és 12,45 százalék között alakul.
  • A K&H Banknál az 5 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 1,30 százalékponttal, a 10 éves, illetve a futamidő végéig fix kamatozású hitelek kamatai pedig 1 százalékponttal lettek magasabbak.
  • Az MKB Banknál is emelkedik az ügyleti kamat minden 5 és 10 éves kamatperiódusú piaci feltételű kölcsönnél – előbbinél 1,60, utóbbinál 0,90 százalékponttal. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek kamata szintén ugyanekkora mértékben nő, kivéve a futamidő végéig fix kamatozású konstrukciót, ott az emelkedés mértéke 0,60 százalékpont. A változás után az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek kamata kedvezmények nélkül 10,44 és 11,24 százalék között alakul. 10 százaléknál alacsonyabb ügyleti kamathoz legalább 600 ezer forintos nettó jövedelmet kell igazolni az MKB-nál, a felvett hitelösszegnek pedig meg kell haladnia a 12 millió forintot. A 10 éves kamatperiódusú hitelek olcsóbbak, az ügyleti kamatuk kedvezmények nélkül 8,84 és 9,64 százalék között van. 8 százalék alá azonban már a legnagyobb mértékű kamatkedvezménnyel sem lehet bemenni.
  • Az UniCredit Bank szeptemberben a jövedelmi feltételeken módosított a lakáshitelek, a babaváró hitel és a személyi kölcsönök esetében is. A korábbi 110 ezer forintról 155 ezer forintra nőtt az elvárt minimum jövedelem, vagyis legalább ekkora összeget kell igazolnia minden hiteligénylőnek. Ha ketten – adósként és adóstársként – adják be a hiteligényt, akkor a 2022-es nettó minimálbér összegét kell tudni igazolniuk, ami 133 ezer forint. Korábban ez az összeg is 110 ezer forint volt.

A jelzálogkölcsönök teljes hiteldíj mutatója (THM)már egyre gyakrabban haladja meg a 10 százalékot az elemzés szerint. A hitelek drágulása pedig jelentősen szűkíti az alacsonyabb jövedeleműek lehetőségeit, a magasabb kamatokkal ugyanis borsosabb törlesztőrészlet jár.

Az igénylők így gyakrabban ütközhetnek a jövedelemarányos törlesztési mutató szabta hitelezési korlátnak.

Ilyenkor két dolgot tehetnek az elemzés szerint: kevesebb hitelt igényelnek, ami egy ingatlanvásárlás esetén kisebb értékű lakást okoz, vagy választhatnak hosszabb futamidőt is az alacsonyabb törlesztő érdekében, ami azonban a kölcsön összköltségét növeli meg.

A jegybanki alapkamat szintje az augusztusi emelés után magasabb, mint a 2008-as pénzügyi válság idején volt. Akkor 11,5 százalékon tetőzött egy rendkívüli kamatemelés után, 2008. október 22. és november 25. között. A mostanihoz hasonló szinten legutóbb 2004 májusában volt az alapkamat szintje (akkor a 2003-2004 fordulóján elért 12,5 százalékot faragták le fokozatosan).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!