RTL: Több boltban cukorhiány van, felvásárlásba kezdtek az emberek

2022. szeptember 14. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több boltban nemcsak a hatósági áras tej, hanem a kristálycukor is hiánycikknek számít. Az RTL Híradója szerint az emberek felvásárlásba kezdtek, mert várhatóan ez a termék is drágább lesz belátható időn belül.

Az RTL egy budapesti üzlet üres cukros polcáról mutatott be felvételt, és a videót készítő vásárló azt mondta, több helyen is ugyanezt tapasztalta. Az egyik boltban azt mondták neki, hogy beszállítási nehézségek vannak, hálózati szinten vannak problémák, van, amikor ők nem is rendelhetnek a cukorból.

A Baranya megyei Diósviszló kisboltjának tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy már a hatósági ár bevezetésekor nehezen tudtak cukrot venni, sőt a beszerzési ár magasabb volt, mint amennyiért értékesíteni tudták volna.

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerint évek óta egyre kevesebb cukrot állítanak elő Európában, így Magyarországon is. A keresletet azonban mindig ki tudták elégíteni. Az elnök szerint most azért hiánycikk több helyen a cukor, mert a januárban bevezetett árstop miatt többet vesznek az emberek.

Dorogi Árpád szerint önmagában a kedvező alacsony ár növelte meg a keresletet. Úgy véli, hogy az emberek arra számítanak, hogy ezen időszak után lényegesen magasabb áron tudják beszerezni ezt a terméket, ami ráadásul korlátlan ideig tárolható.

A kormány azt közölte az RTL-lel, hogy vizsgálják, ha egy árstoppos termékekből a megfelelő mennyiség nem áll a fogyasztók rendelkezésére. Azt is hozzátették, hogy „a jelenlegi ársapka október 1-ig van érvényben, de folyamatosan vizsgálják a helyzetet, és döntenek majd az árstopok ügyében.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!