E-cigarettákat és Elf Bar termékeket hirdető szlovák webáruházakat kapcsoltatott le a GVH

2022. szeptember 14. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdettek a magyar vásárlóknak – közölte a hivatal az MTI-vel.

A GVH nyáron indított vizsgálatot a két szlovákiai vállalkozással szemben, mivel feltételezhetően mindketten tisztességtelenül hirdették e-cigarettáikat, illetve a gyerekek körében népszerű, különösen káros Elf Bar termékeket a magyar fogyasztóknak.

Az Elf Bar Magyarországon a legális ellátórendszeren belül nem kapható, más helyről, például az internetről beszerezni is illegális.

A versenyhivatal úgy döntött: az eljárás idejére ideiglenesen lekapcsoltatja a két céggel a szóban forgó (magyar nyelvű) webáruházakat.

A két érintett webshop egyike már nem elérhető, a másik webáruház (a Bensons Europe s.r.o.) azonban továbbra is működik, ezért vele szemben – mivel nem teljesítette a döntésben előírtakat – a GVH elrendelte annak végrehajtását.

A hatóság egyidejűleg pénzbírságot szabott ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely naponta egészen addig nő, amíg a vállalkozás nem teljesíti az ideiglenes intézkedést.

Korábban írtunk arról, hogy az OGYÉI vizsgálata szerint az Elf Bar olyan mennyiségű nikotint tartalmaz, hogy a fogyasztása akár nikotinmérgezést is okozhat. Ez azért jelent különösen nagy veszélyt, mert az ízesített Elf Bar elősorban a fiatalok körében népszerű.

Az OGYÉI szerint a tanévkezdéssel a leginkább veszélyeztetett korosztálynál az Elf Bar népszerűségének növekedése várható. A kellemes ízhatás és az, hogy az e-cigarettáknak a hagyományos cigarettával szemben nincs árulkodó szaga, háromszorosára növeli a hajlandóságot a termék kipróbálására.

A magyar köznyelvi leleményességgel manórudira keresztelt ízesített, illatosított, színes „áldohánytermék” veszélyeiről, és az Elf Bar kapcsán terjedő tévhitekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!