Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt extra juttatást ad dolgozóinak a CIB és az Erste Bank is

2022. szeptember 13. – 09:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Extra pénzügyi juttatást és előrehozott béremelést ad dolgozóinak az Erste Bank a magas inflációs környezetre és az energiaárak drasztikus emelkedésére hivatkozva. Ezenkívül a pénzintézet összes jogosult dolgozója 350 euró értékben kap az osztrák anyabank értékpapírjából is – írja az Erste Bank közleménye.

Kiemelik, hogy még szeptemberben egyszeri támogatást nyújtanak minden olyan alkalmazottnak, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot.

Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.

A bank vezetése arról is döntött, hogy a jövő évre tervezett, két számjegyű fizetésemelés felét már januárra előrehozzák, míg a béremelések következő köre júliusban lesz.

Frissítés: A CIB Bank szintén extra juttatással támogatja dolgozóit. Közleményükben azt írják, hogy a magas infláció, az élelmiszerárak és a rezsi hirtelen emelkedése jelentős kihívást jelent sok háztartás számára, ezért szeptemberben egy egységes összegű egyszeri kifizetéssel, összesen 420 millió forintot fordítanak dolgozóik extra juttatására.

Emellett a tervezett rendkívüli béremelést is végrehajtják. Mint írják, a támogatást csak egy bizonyos bérszintig adja a bank. Az egyszeri kifizetést a tartós távolléten lévők, elsősorban kismamák is kapják.

Korábban a Magyar Telekom is bejelentette, hogy pluszpénzt adnak a dolgozóinak, hogy könnyebben viseljék a magas infláció és az energiaválság hatásait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!