Pluszpénzt ad a dolgozóinak a Magyar Telekom, hogy könnyebben viseljék az inflációt

2022. szeptember 5. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen hárommilliárd forintnyi egyszeri javadalmazással segíti a dolgozóit a Magyar Telekom azért, hogy ezzel támogassák őket a növekvő inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében – írta a Portfolio hétfőn. A pluszpénzt 2022 harmadik negyedévében (vagyis legkésőbb szeptemberben) könyvelik le.

Arról is megegyeztek az érdekképviseletekkel a Magyar Telekomot és a T-Systems Magyarországot illetően, hogy a vállalat dolgozói 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek. Az összeg várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket 2023-ban. Bejelentették azt is, hogy nem kezdenek csoportos létszámcsökkentésbe, de korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek meg.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke augusztus végén azt mondta: hogy a jegybank várakozásai szerint az augusztusi inflációs adat 15-16 százalék között alakulhat, vagyis továbbra is emelkedő pályán van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!