Hétfőtől életbe lép az új parkolási rendszer Budapesten

2022. szeptember 5. – 06:41

Másolás

Vágólapra másolva

Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer, írta az MTI.

Forrás: Fővárosi önkormányzat
Forrás: Fővárosi önkormányzat

A Fővárosi Közgyűlés június 29-i ülésén döntött arról, hogy a 27-féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat. A képen jelölt zónákat hétfőtől, azaz szeptember 5-től vezetik be, azonban ez még nem a végleges verzió, a XI. kerületben például decembertől tovább bővül a fizetős zóna.

Az A zónában 600 forintba kerül óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-ben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C zónában 300 forint, 8 és 18 óra között, a D zónában pedig 200 forint, 8 és 18 óra között.

Az A, B, C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D zónában ez nincs korlátozva. További részleteket a BKK oldalán található részletes tájékozatóban olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!