Adminisztrációs furcsaság miatt kapnak sokan brutális gázszámlákat augusztusra

Adminisztrációs furcsaság miatt kapnak sokan brutális gázszámlákat augusztusra
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Eljött a szeptember, és ezzel együtt a postaládákban landoltak az első olyan számlák, amelyek már a rezsicsökkentés-csökkentés utáni árakat tartalmazzák. A legtöbben már az új rezsirendelet júliusi megjelenésekor elmorzsoltak pár könnycseppet az őszi számláik miatt, megfogadták, hogy spórolni fognak, vagy csak kiszámolták, mennyivel kell ezután többet fizetniük. Vannak viszont olyanok is, akiknek az éves fogyasztás alapján egyáltalán nem kéne többet fizetniük, az augusztusi gázszámláik mégis a várt többszörösére növekedtek.

Szeptember 1-jén fordultak a Telexhez egyszerre többen is azzal, hogy a friss számláik érthetetlenül elszállt összegeket tartalmaznak. A legtöbbeknél hasonló történt: hiába fogyasztottak nagyon keveset augusztusban (sőt, általában csak augusztus első napjaiban), az egész gázfogyasztást a piaci áron számlázták ki nekik.

Ennek logikusan nem így kéne lennie, évente 1729 köbméter (azaz havonta 144 köbméter) gáz ugyanis hivatalosan mindenkinek jár a régi áron. Ezt a saját számláink és az olvasók számlái szerint a szolgáltatók az átalánydíjat fizetők esetében tiszteletben is tartották, a bediktálás alapján fizetőknél azonban más a helyzet.

Mi is az a fogyasztási jelleggörbe?

A júliusi rendelet alapján a fogyasztást havonta diktálóknál a gáz átlagfogyasztását nem azonos havi értékekkel számolják, hanem az időjáráshoz és az országos fogyasztáshoz igazítva. Ennek megfelelően a fűtési szezon közepén, januárban többször annyit lehet fogyasztani kedvezményes áron, mint amennyit augusztusban, amikor senki nem fűt.

Az átlagfogyasztás kiszámolására használják az úgynevezett fogyasztási jelleggörbét, amely a teljes lakossági fogyasztás átlagolásából jön ki. Az évi 1729 köbmétert ennek megfelelően elvileg a következőképpen lehet kedvezményesen fogyasztani:

A Telexhez eljutott számlák egy része ezeket az értékeket tükrözi. Ennek megfelelően többeknek a fogyasztás egy részét (15 köbméterig) a kedvezményes áron számolták el, míg efölött a piaci árat kell fizetni. Ez logikusnak hangzik, bár a rendszer működése még nem teljesen világos. Az MVM honlapja szerint ugyanis:

A kedvezményes mennyiség éves szinten, de idő-, illetve fogyasztásarányosan biztosított felhasználási helyenként 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között.”

Azt ugyanakkor nem tisztázzák, mi a helyzet a fogyasztási kilengésekkel. Ha egyik hónapban többet fogyasztok, kifizettetik velem a lakossági piaci árat. Ha viszont a következő hónapban ugyanennyivel kevesebbet fogyasztok, nem térítik vissza azonnal a különbözetet. Az MVM honlapja szerint ráadásul külön éves elszámolás sem lesz, tehát nem világos, a többletben kifizetett pénz hogyan jár vissza.

Vannak azonban olyanok is, akiknek augusztusra egy köbméter földgázt sem számláztak a kedvezményes áron. Megkerestük az MVM Nextet, hogy ennek mi lehet az oka, de nem tudtuk elérni őket, a szolgáltatók ügyfélszolgálatán csüngő felhasználók egy része azonban választ kapott az anomáliára.

Eszerint a kedvezményes fogyasztási értéket nem mindenkinek az egységes jelleggörbe alapján számítják. Különbséget tesznek ugyanis az alapján, hogy a fogyasztók mire használják a gázt. A lehetőségek pedig:

  • fűtés,
  • vízmelegítés,
  • főzés
  • vagy ezek kombinációja.

A földgázszállítók általában évekkel korábbi bejelentések alapján tartják nyilván, hogy melyik fogyasztó melyik kategóriába tartozik. Ezeknek eddig gyakorlatilag semmi jelentőségük nem volt, most azonban képbe jött a súlyozási kulcs nevű szorzó. Ez azt jelenti, hogy a valódi jelleggörbét a felhasználási lehetőségektől függően kalkulálják. Azoknál pedig, akik hivatalosan csak fűtésre használják a gázt, a nyári fogyasztási határérték nulla köbméter.

Ez pedig rengeteg embert érint. Bár lehet mondani, hogy miért nem diktáltak be korábban más felhasználási módot a földgázszállítónak, ennek eddig nem volt nagy jelentősége. Ráadásul sok lakásban felújítás vagy átalakítás miatt változott meg a felhasználás módja, arra pedig nem hívták fel a figyelmet, hogy egy nap különösen fontos lesz ez a különbség.

Így történik, hogy sokaknál a nevetségesen alacsony augusztusi fogyasztást (például 4 vagy 9 köbméter) is a piaci ár alapján számlázták ki. A szolgáltatókhoz forduló olvasóink pedig mindig ugyanazt a tanácsot kapták kérdéseikre: álljanak át átalányfogyasztásra, ha pedig ezt megteszik, az elszámolás éves alapúvá válik.

Vannak nyitott kérdések

A szolgáltatókat kérdéseikkel ostromló olvasóink egészen bizarr válaszokat is kaptak, amikor magyarázatokat kértek számláikhoz. Ezeket pedig, hiába nyálaztuk át a hatályos jogszabályt és a szolgáltató üzletszabályzatát is, nem sikerült megértenünk.

Az egyik debreceni olvasónknak például azt mondták: a kedvezményes árú gáz mennyiségét neki nem a törvényben meghatározott 1729 köbméterig, hanem a tavalyi fogyasztási értékének megfelelően 863 köbméterig biztosítják csak. Ezt a mennyiséget osztják el a fogyasztási jelleggörbe mintájára hónapok szerint, majd az elszámolási időszak végén, májusban adják vissza a különbözetet az éves fogyasztás alapján.

Mások azt állítják: hiába van náluk felhasználási módként főzés és vízmelegítés is megadva, augusztusra mégis nullás határértéket számoltak nekik. Ezenkívül a hozzánk bejutott számlák között előfordult olyan is, ahol:

  • hiába nem diktáltak be semmit, július és augusztus között a szolgáltató szerint ugrott egy nagyot a mérőóra állása;
  • augusztusra jelentősen javult a felhasznált gáz fűtőértéke, amely korábban elég stabil volt;
  • az áramszámlán szerepel egy, az áram árának többszörösét kivevő, tízezer forintnál nagyobb rendszerhasználati díj.

Megpróbáltuk elérni az MVM-et, de a kérdéseinkre a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ. A számlákon megjelenő furcsaságoknak is igyekszünk utánanézni, amint kiderítünk valamit, új cikkel fogunk jelentkezni. Ha Ön is talált furcsaságot az augusztusi számláival kapcsolatban, ne habozzon megírni az ugyelet@telex.hu-ra.

Megjegyzés: a cikk korábbi változatában azt írjuk, hogy a bediktálás alapján elszámoló fogyasztók nem kapják vissza havi túlfizetéseiket, ha kilengések vannak a hónapok között. Ezzel kapcsolatban az MVM honlapja egyáltalán nem fogalmaz világosan, szerintük külön éves elszámolás a rezsicsökkentés-csökkentés miatt nem lesz, de a kedvezményes mennyiség elvileg éves szinten jár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!