Olyan éhes nem lehetsz, hogy ebből a gyrosból egyél

2022. szeptember 1. – 10:07

frissítve

Olyan éhes nem lehetsz, hogy ebből a gyrosból egyél
A rajtaütés során készült felvétel – Fotó: Nébih

Másolás

Vágólapra másolva

A gyros tárolása a takarítatlan helyiségekben nagyon nem tetszett az ellenőröknek, felfüggesztették a Balaton-parti vendéglátóhelyet.

Kosz, por, omló vakolat, rosszul tárolt és/vagy lejárt élelmiszerek. Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy siófoki étteremben.

Mint írják,

az általános takarítatlanság az étterem tevékenységének azonnali hatályú felfüggesztését, továbbá 790 kg élelmiszer forgalomból való kivonását indokolta.

Az ellenőrök megállapították, hogy az étterem gyakorlatilag minden helyiségében általános a kosz, nagyfokú a szennyezettség. Példaként említhető, hogy a főzőkonyha, a zöldségelőkészítő, a raktár, az áruátvevő és a gyros-előkészítő helyiség padozata zsíros, takarítatlan, oldalfalai szennyezettek voltak. Több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak.

A mosogató feletti mennyezetről pergett a vakolat, a hűtőkamrák teteje poros, a helyiség oldalfalai koszosak voltak. További problémát jelentett, hogy a hűtőterekben eltérő higiéniai megítélésű élelmiszereket, így földesárut, készételt és tejterméket tároltak együtt, kitéve őket a szennyeződés veszélyének. Mindezek mellett az ellenőrök csaknem 500 kg jelöletlen, nem nyomon követhető fagyasztott gyroshúst és több mint 120 kg jelöletlen, nem nyomon követhető fagyasztott birkahúst találtak az egységben.

A Nébih az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 28 tétel, mindösszesen 790,49 kg nem nyomon követhető, lejárt minőségmegőrzési/fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból, illetve felhasználásukat, forgalomba hozatalukat megtiltotta. A vendéglátóhely az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!