A kormány aláírt a Gazprommal, több orosz gázt vesz az ország

2022. augusztus 31. – 14:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptemberben és októberben a Gazprom a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felül naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra Szerbián keresztül, jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon.

A külügyminiszter szerint augusztusban a plusz gázszállítás maximális mértéke napi 2,6 millió köbméter volt, ezt emelik szeptember elsejétől napi maximum 5,8 millió köbméterre, erről pedig már alá is írtak az orosz Gazprommal. A napi 2,6 millió köbméterről a 444 írta akkor, hogy ez egyébként augusztus végéig összesen 52 millió köbmétert jelent, ami valójában egy átlagos, nem kirívóan hideg téli napon fogy el Magyarországon.

Szijjártó most azt mondta, hogy a plusz földgázmennyiségek szállítása „technikai, technológiai kérdésektől” függ, és ez a pluszmennyiség „hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy az országban ne kelljen korlátozásokat bevezetni földgázhiány miatt”. Szijjártó szerint Magyarország jól áll a gáztárolók töltöttségében, azok fogyasztásarányosan 36,5 százalékon állnak.

Szijjártó júliusban éppen azért ment Moszkvába, hogy több gázt szerezzen. Ennek az útjának azonban nem kis diplomáciai ára volt, a magyar külügyminiszter egy NATO- és EU-tagállam diplomáciai vezetőjeként asszisztált ahhoz, hogy orosz kollégája, Szergej Lavrov közös sajtótájékoztatójukon egyebek mellett arról beszéljen, hogy az ukránok magukat lövik a háborúban, hogy a haláleseteket utána az oroszokra kenhessék.

A hosszú távú, 15 évre szóló gázszerződés szerint az oroszoknak évente 4,5 milliárd köbmétert kellene szállítaniuk, a háború kitörése óta azonban Ausztria felől (ahonnan a 4,5-ből 1 milliárd köbméter érkezne) kevesebb gáz jön a megállapodásban szereplőnél. Ez a kieső mennyiség az, amit a magyar kormány Szerbia felől szeretne pótolni.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!