A Gazprom ismét leállítja az Északi Áramlat 1-en a gázszállítást

2022. augusztus 30. – 22:21

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdától három napra leállítja a gazszállítást az Északi Áramlat 1 vezetéken a Gazprom – írta az Euronews.hu. A portál felidézte, hogy az Oroszországot és Németországot összekötő rendszer az elmúlt időszakban már csak 20 százalékos kapacitással ment, nyáron egyszer már teljesen leállt két hétre. A Gazprom akkor is karbantartási munkákra hivatkozott, és most is ezzel indokolják a leállást.

Az EU-ban kétkednek, hogy valóban karbantartásról van-e szó, a francia kormány kedden pedig már azzal vádolta Putyinékat, hogy háborús fegyverként használják a gázszállítást. Mai hír, hogy Szerződéssel kapcsolatos nézeteltérésekre hivatkozva csökkenti keddtől az Engie globális energiaszolgáltatónak szánt gáz mennyiségét a Gazprom. Az orosz energetikai vállalat néhány héttel ezelőtt arról számolt be, hogy az idei első hét és fél hónapban 36,2 százalékkal, 78,5 milliárd köbméterre csökkentette a nem FÁK-országokba irányuló gázexportját.

A Euronews emlékeztet, hogy a földgáz ára egy év alatt az ötszörösére emelkedett, Németország legnagyobb földgáztermelője pedig úgy látja, hogy az árak olyan szinten vannak, ami hosszú távon tönkre fogja tenni a nyeranyag keresletét.

Szeptember 9-én az EU vezetői dönthetnek arról, hogy ársapkát vezetnek be a gázra, illetve az is téma lehet, hogy leválasszák az áram árát a földgázéról.

Nem sok jót sejtet, hogy a nemzetközi áramár már négyszer nagyobb, mint a lakossági piaci ár – írtuk néhány nappal ezelőtt az energiapiacról szóló elemzésünkben, amelyben az áram és a földgáz árának a változásával is részletesen foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!