Egyelőre csak az alapozásra szól Paks II. engedélye

2022. augusztus 26. – 19:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Adott is engedélyt az OAH, meg nem is. A lényegre továbbra sincs engedély” – fogalmazott egy energetikai szakértő, amikor a 444 a Paks II.-re kiadott létesítési engedélyről kérdezte. A lap szerint a most kiadott engedély lényegében csak arra ad lehetőséget, hogy az alapozást elkezdjék, de azt még nem szavatolja, hogy az alapon atomerőművet is lehet majd építeni.

Az engedély ugyanis az atomerőmű lényegi részét illetően hiánypótlásra hívja fel a kivitelezőt, azt írja, az alapozáson túli munkákhoz frissített Előzetes Biztonsági Jelentést kell beadni az Országos Atomenergia Hivatalhoz. A 444 szerint ez az a dokumentum, ami a tervek lényegét jelenti.

A kormány persze diadalittas közleményben ünnepelte a létesítési engedélyt, és ez minden bizonnyal gyorsítani is fogja a munkát, de mivel ilyen atomerőművet még soha nem épített a Roszatom az EU-ban, az engedélyezési eljárás menetére vonatkozóan sincs precedens.

Aszódi Attila, a BME Természettudományi Karának dékánja és a paksi beruházás korábbi államtitkára pénteken az Inforádiónak nyilatkozva szintén hűtötte a kedélyeket, azt mondta, még sok engedélyre szükség van, leghamarabb a 2030-as évek elején fognak termelni az új blokkok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!