A Molnak legalább három hétre elegendő kőolajkészlete van

2022. augusztus 9. – 20:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Molnak mintegy három hétre elegendő saját kőolajkészlete van, ezen felül pedig ott van Magyarország stratégiai olajkészlete, ami további hónapokra elegendő kőolajat biztosít – mondta Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este.

Elsőként a Bloomberg írta meg, hogy augusztus 4-én leállt az orosz kőolaj szállítása a Barátság kőolajvezeték déli ágán, így Magyarország, Szlovákia és Csehország felé sem érkezik jelenleg kőolaj Oroszországból. Ennek oka, hogy a szankciók megakadályozzák, hogy Oroszország kifizesse a tranzitdíjat az ukrán kőolajvezetéket üzemeltető cégnek.

Ratatics azt mondta, az elmúlt fél évben nem először fordult elő, hogy nem érkezett kőolaj Magyarországra a Barátság kőolajvezetéken, ugyanakkor ez a hónapok első napjaiban természetes és megszokott dolog. „Harmadik, negyedik napon volt észlelhető az, hogy ez most valami más, mint eddig” – mondta.

„Tájékozódtunk, felhívtuk az üzleti partnereinket, mind az orosz, mind az ukrán fél oldaláról. (…) Mind a két fél megnyugtatott minket, hogy ez egy technikai, pénzügyi, tranzakcionális probléma, nem pedig műszaki hiba” – mondta a Mol igazgatója, és hozzátette, hogy hétfőn már egy megoldási javaslatot is letettek az asztalra. A Mol azt javasolta, hogy az oroszoktól átvállalják a fizetési kötelezettséget az ukrán fél részére, amit aztán elszámolnának az oroszokkal a termék árát illetően. „Reméljük, hogy ezt mind a két fél el tudja fogadni” – mondta. Az ajánlatra szerdán már választ várnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!