5000 forintos, az egész országra érvényes bérletet vezetne be az LMP

2022. július 27. – 12:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A klímabérlet bevezetéséről” címet kapta az a határozati javaslat, amit szerdán délelőtt nyújtott be öt LMP-s politikus, köztük Ungár Péter és Kanász-Nagy Máté. Ebben azt írják, hogy mivel az orosz-ukrán háború és a klímaváltozás soha nem látott kihívás elé állítja az országokat, ezért egyszerre kell célul kitűzni az orosz energiafüggőség csökkentését és a zöld átállást, továbbá rendszerszintű változás szükséges a teljes energiagazdálkodásban, így a közlekedésben is.

Az ágazat energiaigénye szerintük radikálisan csökkenthető a közösségi közlekedéssel, így egyre több embert kell rávenni annak használatára. Ehhez javasolják az úgynevezett

klímabérletet, ami a Magyarországon belül – a helyjegyköteles járatokat kivéve – minden állami és önkormányzati fenntartású közösség közlekedési szolgáltatásra érvényes havi bérlet lenne, havi ötezer forintos árért.

Az LMP szerint a klímabérlet egyúttal segítséget jelentene azoknak, akiknek az elszabadult energiaárak miatt nehézséget jelent a közlekedés. Első lépésben három hónapos átmeneti időszakot javasolnának az alkalmazásra.

Fontos, hogy a javaslat szerint a központi költségvetésből kellene pótolni a közösségi közlekedési vállalatok klímabérlet bevezetése miatti bevételkiesést, és egyúttal olyan mértékben javasolják fejleszteni a közösségi közlekedést, hogy az az autózással szemben valós alternatívát nyújtson.

„A kedvezményes, havi 5000 Ft-os ár, valamint az egész országra való érvényesség az eddigieknél jóval versenyképesebbé teszi a közösségi közlekedést az autózással szemben. Aki ma Budapest agglomerációjából jár dolgozni a fővárosba, akár három bérletet is kell vennie (helyi közlekedés, MÁV, BKK). A klímabérletten mindez egyben elérhető lesz, egyszerűen, olcsón. Azt várjuk, hogy a klímabérlet hatására jelentősen megnő a közösségi közlekedést használók száma, ezzel párhuzamosan csökken a személygépkocsis közlekedés volumene” – írják.

Hozzáteszik azt is, hogy önmagában a klímabérlet nem tudja megoldani az összes közlekedési problémát. „Ahol nem megfelelő minőségű a közösségi közlekedés, ott akkor sem fogják használni, ha olcsó”, ezért azt fejleszteni kell, hogy „a közösségi közlekedés legalább a városi térségekben az autózás alternatívája” lehessen.

Az ötlet ihletője a Németországban június 1-től három hónapra bevezetett tömegközlekedési jegyrendszer lehetett. Az energiaárakra válaszul elfogadott intézkedés alapján havi 9 euróért korlátlanul lehet utazni a városi és regionális közlekedési eszközök többségén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!